A cégek harmadának középvezetőre is szüksége lenne
A magyar mikro- és kisvállalkozások 27-27 százaléka tervez létszámbővítést fél éven belül, és leginkább szakmunkásokra lenne szükségük. A mikrovállalkozások 15 százaléka, a kisvállalkozásoknak pedig a harmada középvezetőknek is tudna munkát adni – derül ki a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. friss kutatásából.
A cégek háromnegyedénél van betöltetlen állás – derült ki egy friss felmérésből, az állandó munkaerőhiány pedig 7-8 százalékkal, a fluktuáció további öt százalékkal csökkenti az árbevételt.
A létszámbővítést tervező vállalkozásoknak leginkább szakmunkásokra lenne szüksége. A mikrovállalkozások körében 76 százalék jelezte, hogy a létrehozandó álláshelyekre szakmunkásokat keres, a kisvállalkozásoknak pedig 68 százaléka mondta ugyanezt. A szakmunkások mellett középvezetőkre is szükség van: a mikrovállalkozások 15 százaléka, a kisvállalkozások 31 százaléka tudna munkát adni középvezetőknek.
A megkérdezett mikro- és kisvállalkozások döntő többsége – 61, illetve 67 százaléka – szerint az átlagos bérszínvonalnak megfelelőek a fizetések az adott cégnél, 15-15 százalékuk szerint pedig az átlagnál magasabb fizetéseket adnak a munkavállalóiknak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?