"A csökkenő foglakoztatás szociális robbanáshoz vezet"
Az MSZP szerint a januári adatok alapján tavaly december végéhez képest 81 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma a kormány drasztikus leépítésének köszönhetően. A szocialisták úgy látják, hogy az ország északi régiójában tapasztalható munkanélküliség szociális robbanáshoz vezethet.
Tukacs István, az MSZP szakpolitikusa vasárnap Budapesten, a volt Munkaügyi Minisztérium Alkotmány utcai épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a Fidesz-kormány 10 év alatt egymillió munkahelyt ígért, ám a kormányzati kommunikációval ellentétben a valóság az, hogy a januári foglalkoztatási adatok szerint a közszférában tavaly decemberhez képest 47 ezer, a versenyszférában pedig 32 ezer ember veszítette el állását egy hónap alatt a kormány leépítései miatt.
Az MTI későbbi kérdésére elmondta, hogy emellett van egy köztes szféra, a különféle szociális és karitatív területeken működő nonprofit vállalkozásoké, ahonnan szintén elbocsátottak embereket.
Hozzátette: ezek az adatok még akkor is lesújtóak, ha nem tavaly decemberhez, hanem 2011 januárjához viszonyítva nézzük, mert ahhoz képest is 16 ezer fővel csökkent a foglalkoztatottak száma.
Az ellenzéki párt szakpolitikusa "elborzasztónak" nevezve ezeket az adatokat, azt mondta, hogy az országban van néhány "válságtérség", például Szabolcs-Szatmár Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén és Nógrád megye, ahol a 25-30 százalékos munkanélküliség szociális robbanáshoz vezethet.
Tukacs István a problémát abban látja, hogy a regisztrált álláskeresők fele semmilyen ellátást nem kap, felére csökkentették a munkanélküli, más nevén az álláskeresési járadékot, a minimálbér megemelésével járó terheket a vállalkozások pedig nem bírták kigazdálkodni, ezért elbocsátották alkalmazottjaikat.
Az MSZP országgyűlési képviselője azt mondta: a foglalkoztatás helyzetének megoldásához meg kellene változtatni az adó- és járulékpolitikát, aktivizálni a még rendelkezésre álló uniós forrásokat, és kiszámíthatóvá kellene tenni a vállalkozások számára a viszonyokat, hogy a foglalkoztatók ne szembesüljenek havonta újabb és újabb terhekkel, változtatásokkal.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?