kapubanner for mobile

A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat

Több mint 200 dolgozó elbocsátásáról szóló hírek miatt szólította fel nyilvánosan az OTP Bank elnökét, Csányi Sándort a leépítések leállítására Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke.

A DK közleménye szerint az OTP Bank több mint 200 munkavállaló elbocsátását tervezi, miközben a pénzintézet 2025-ben minden idők egyik legmagasabb eredményét érte el, 886 milliárd forintos profittal.

A Demokratikus Koalíció elnöke, Dobrev Klára úgy fogalmazott: ekkora nyereség mellett a leépítés nem gazdasági kényszer, hanem tudatos, számító döntés. Álláspontja szerint egy rekordévet záró vállalatnak nem az a feladata, hogy tovább növelje a terheket a dolgozókon, hanem az, hogy a sikerekből részesítse azokat, akik a mindennapi munkájukkal hozzájárultak a teljesítményhez – például béremeléssel, juttatásokkal, illetve a fiatal diplomások és pályakezdők itthon maradását segítő programokkal.

A párt hangsúlyozza: az OTP munkavállalói nem pusztán statisztikai adatok vagy költségsorok egy táblázatban, hanem családos emberek, fiatal pályakezdők és idősebb dolgozók, akiknek megélhetése, hitelei és jövőbeni tervei vannak. A közlemény szerint a tömeges elbocsátások közvetlenül több száz család életét érinthetik.

A Demokratikus Koalíció ezért felszólította a bank elnökét, Csányi Sándort, hogy álljon el a tervezett leépítésektől, és ne a munkavállalók sorsán növelje tovább a nyereséget. A párt álláspontja szerint egy nagyvállalatnak – különösen egy meghatározó pénzügyi szereplőnek – társadalmi felelősséget is viselnie kell.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek