kapubanner for mobile

A dolgozók több mint fele szenvedett olyan munkahelyi balesetet, amit nem jelentettek be

Sokan nem is tudják, hogyan kell bejelenteni egy munkahelyi balesetet. A humán egészségügyi és szociális dolgozóknál fordul elő a legtöbb nem halálos kimenetelű sérülés.

A dolgozók több mint fele szenvedett olyan munkahelyi balesetet, amit nem jelentettek be-

A Simpson Millar adatai szerint az Egyesült Királyságban a munkavállalók csaknem kétharmada (64%) szenvedett már el valamilyen munkahelyi balesetet – amiben a munkahely hibázott -, amelyről nem tettek bejelentést - írja a HR News. A munkavállalók mindössze 36%-a jelentett munkahelyi balesetet.

A válaszadók 31%-a azt állította, hogy „soha nem gondolt arra, hogy jelentse” a balesetet. Ez a statisztika önmagában azt jelentheti, hogy az Egyesült Királyságban az elmúlt évben bejelentett 561 000 nem halálos kimenetelű sérülés jóval magasabb lehet, különösen, ha a munkavállalók úgy döntenek, hogy nem jelentik a baleseteket.

Számos oka lehet annak, hogy nem jelentenek be egy balesetet. Az egyik lehet, hogy az illetőben nem tudatosult, hogy sérülést szenvedett, ezért nem jelentette azt. A másik ok, hogy a dolgozók nem tudják, hogyan kell pontosan jelenteni egy balesetet, ezért úgy dönthetnek, hogy nem vesznek róla tudomást.

A felmérés szerint a munkavállalók 46%-a nem tudja, hogy kinek kell jelentenie a balesetet. Több mint egynegyedük (27%) azt is elmondta, hogy nem tudja, melyik osztályhoz forduljon baleset esetén, ami rávilágít arra, hogy a munkahelyeken többet kell tenni annak érdekében, hogy a munkavállalók tudják, hová forduljanak egy baleset után.

A humán egészségügyi és szociális dolgozóknál fordul elő a legtöbb nem halálos kimenetelű sérülés, a legtöbb bejelentés a nem halálos kimenetelű sérülésekről érkezett. Szintén náluk a legmagasabb a „7 napon túli gyógyulási időnek” minősített sérülések száma. Ezt szorosan követi a feldolgozóipar. Ha azonban a 100 000 főre jutó legveszélyesebb iparágakat nézzük, akkor a mezőgazdaságban fordul elő a legtöbb baleset.

A mezőgazdasági ágazatban 100 000 főre 246 nem halálos kimenetelű sérülés jut, míg az egészségügyi és szociális ágazatban 59. A vízellátás és hulladékgazdálkodás ágazatban dolgozók a második helyen állnak a 100 000 főre jutó nem halálos balesetek tekintetében, 216 bejelentett balesettel.

 

HR News

fotó: unsplash

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek