Tanulj DIRECTOR és LEADER lesz belőled!
A vezetés tanulandó szakma. A kimagasló szakmai tehetség nem tesz senkit jó vezetővé: a tekintély pedig könnyen válik abúzussá, ha hiányzik a people management. Az Eszenyi-ügy nem csupán a színházi világ belügye vagy a „cancel culture” fejezete, hanem éles figyelmeztetés a hatalomgyakorlás buktatóira. Papp Tamás István HR szakember szubjektív jegyzete a vezetésről.
Nem cancel culture
#nemcancelculture
Hadd szögezzem le gyorsan, noha sokan így hestegelik (skatulyázzák…) és valóban hasonlít is hozzá, ezért nem kevesen ebbe az irányba is vinnék el az ügyet, sőt egy-az-egyben akként is kezelik, de színház- és filmművészetünk egyes prominens szereplőinek eszenyienikősítlenítési próbálkozásai nem ’cancel culture’ akció.
Még akkor sem az, hogyha az egész mizéria valóban – olyan kenszelkálcsörösen – a széles nyilvánosság előtt zajlott/zajlik, és akkoriban a szakma jelentős része egyértelműen el is fordult Eszenyi Enikőtől, akinek a reputációja meredeken zuhant, a Vígszínház vezetésének lehetőségét gyakorlatilag örökre elvesztve évekre kiszorult a budapesti színházi életből, és a közvéleményben is egy erősen negatív narratíva alakult ki róla. Viszont nem törölték sem őt, sem korábbi munkáit, szerepvállalásait; nem mellesleg, számosan álltak ki akkor is, és állnak ki mellette most is – így, úgy, vagy amúgy. Elismerik tehetségét, színházszakmai hozzáértését, tapasztalatát. Vidéken és külföldön is rendezett, 2023-ban aztán a Vígszínház volt igazgatója, igaz „csak” színésznőkét, de teltházas előadáson tért vissza a fővárosi színházi életbe, mi több – hat évvel a botrány után, idén májusban – nyilvánosan bocsánatot is kért a munkamódszerei miatt, és elismerte, hogy annak idején nagyot hibáz(hat)ott…
Na lehet, hogy ezt nem kellett volna, esetleg nem így kellett volna, urambocsá’ nem ekkor kellett volna! Ugyanis ezen megkövető tettével felszakadtak a régi sebek, elszabadultak az indulatok, és az ex direktor-díva újra színre került a hatalmi visszaélés miatti igazi elszámoltatásának vélt elmaradása, illetve annak nem megfelelősége miatt. Szóval, nincs itt semmiféle ’cancel culture’ (csak nyomokban…), vezetői munkahelyi abúzus vádja, és a bűnös büntetésnek mértékével való elégedetlenkedés viszont annál inkább van!
Nem Bűn és bűnhődés
#nembűnésbűnhődés
De ez akkor sem a Bűn és Bűnhődés modern, színházi környezetre, és – gyilkosság helyett – a vezetői hatalommal való visszaélésre adaptált változata (written and directed by Enikő Eszenyi)! Bár kétségtelen, hogy bizsereg az ember ujja az ezirányú hestegelés iránt is, hiszen a két sztori vezérfonala kifejezetten hasonló, ebben az ügyben történetesen: ha már megtörtént a bűn és a bűnhődés, vajh’ van-e a bűnbánó vezeklés után visszatérés a bűntett színpadára… illetve tetthelyére… akarom mondani, munkahelyére?
Az eseményszál drámai fordulatokban gazdag script-je már persze adott (tényleg! már csak meg kéne rendeznie valakinek…), és élvezettel élve boncolgatja is a (bulvár) média és a színi-influencerek apraja-nagyja, én mégis óva intenék minden érintettet, érdeklődőt és/vagy véleményformálót a kissé eszement eszenyitlenítés felszínes – bár mélyerkölcsösnek előadott –, és csak színházi berkeken belüli moráletikai egzisztenciális kérdésként való kezelésétől, mert ha Dosztojevszkij szintű egyetemes üzenetről nincs is szó, de azért általánosítható munkahelyi/HR tanulságokkal bőven szolgálhat az Eszenyi-ügy.
Nem generációs ellentét
#nemgenerációsellentét
Itt szeretném azt is kihangsúlyozni, hogy noha sokan így hestegelik (címkézik és tipizálják), és ténylegesen vannak erre utaló jelek, sőt a mindennapi kommunikációs adok-kapok szereplőinek korcsoport-eloszlása alapján könnyedén akár ennek is lehetne minősíteni, de az eszenyienikősítlenítés nem generációs csatározás.
Persze, én nem vagyok ennek a szcénának tagja, és nem vagyok sem közvetett, sem közvetlen érintettje annak a szervezetnek, ahol Eszenyi Enikő annak idején diktált, ezért véleményt formálnom annak működtetéséről/munkamódszereiről sem lenne túl stílszerű; értékítéletet mondanom, pláne igazságot osztogatnom meg pláne nem lenne az, de mint a 10 millió szakértő/kritikus/bíró/erkölcscsősz/moralitásőr országának egy honpolgára, azt azért ki merem jelenteni, hogy egy-egy színházi előadást, TV műsort, hollywoodi szuper produkciót, vagy akár hazai kiállítást, zenei performanszot látva és/vagy afelől hallva/olvasva, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy
• az orrunk előtt tetszelgő szerep-vállalók (akik nem az ismerőseink, barátaink vagy pláne rokonaik, még ha naponta látjuk/halljuk őket, és sokszor a mindennapjaikba is közvetlen közelről kukkolunk bele),
• és az őket a rivaldafényben levéshez hozzásegítő háttérben-dolgozók mindegyike
valamilyen kétoldalú foglalkoztatási megállapodás által szabályozottan egy-egy munkakört/pozíciót tölt be – vagyis kvázi munkavállalóként, kvázi munkahelyen dolgoznak ők is! Ráadásul, a látványos élménydömping és hatáskeltés létrejötte mögött is ugyanolyan szokványos és uncsi folyamatok alapján működtetett szervezeti struktúrák és munkaközösségi kultúrák zakatolnak, mint amilyeneket mi is – a színpad előtt tülekedő pórnép tagjai – a saját munkahelyeinken nap mint nap megélünk…
…beleértve ezen megélő tapasztalásba – a dirigáló-dirigált, főnök-beosztott, vezető-vezetett, (munkahelyi teljesítményt) értékelő-értékelt igen komplex viszonyrendszereket és viselkedési mintázatokat, valamint az ezekkel kapcsolatos tökre parás paradigmáinkat is (amelyekbe ráadásul, egy ilyen ügy kapcsán még jobban bele is merevedünk), köztük azt, hogy a vezetői/direktori/igazgatói/menedzseri pozícióba kerüléssel együtt járó hatalomgyakorlási jogok, kötelességek és lehetőségek nagyon is együtt járnak a hatalommal való visszaélés határának átlépési kisértésével, amikortól a vezetői
• elöljárás – lenéző felüljárássá,
• határozottság – megfélemlítéssé,
• szigor – fenyegetéssé,
• számonkérés – megalázássá,
• negatív (teljesítmény) értékelés – verbális bántalmazássá,
• szakmai konfrontáció – fizikai erőszakká
fajul. Kortól, korszaktól, nemtől, szervezettől függetlenül.
Nem jutalom a vezetői pozíció
#nemjutalomavezetőipozíció
Tudom, a téma komolyságához nem illik, de nem tehetek róla, hogy most eszembe jutott egy igen neves, szintén abúzussal – bár nem munkahelyi, hanem gyermekbántalmazással – vádolt rendező híres filmidézete „…aki tudja, csinálja; aki nem tudja, tanítja; aki pedig még tanítani sem tud, abból lesz a tornatanár”.
Hogy hogy jön ez ide? A szakmai karrier (vissza)fejlődés leírásának eme szarkasztikus példáján keresztül jól megérthető szerintem, a másik irányú (emelkedő), vezetővé-válási pályaív általánosan alkalmazott, már-már sablonos rutinja: aki tudja, csinálja; aki jól csinálja, abból lesz a vezető. És gyakran a legjobb szakikból (mindegy, hogy szellemiekről vagy fizikaiakról, színháziakról vagy üzemiekről, köz- vagy versenyszférásokról beszélünk, és hogy az a „legjobb”, no meg az, hogy „szaki”, mit is jelent valójában…), lesz a befutott dirigens.
De a vezetés, no meg a vele együtt járó hatalomgyakorlás magas lóról/trónról történő parancsosztogatás rosszul értelmezett deklarált joga és félreértett kötelessége) nem valamiféle jól kivitelezett álláspályázati siker megérdemelt jutalma, hanem szakma. És mint minden szakmát, ezt is meg kell tanulni, az eszközhasználatát el kell sajátítani, és a hatalommal való visszaélés határvonalát pedig meg kell tudni állni át nem lépni, és erre a vezetési-szervezési-irányítási feladatokat ellátó szakembereket meg kell tanítani, ki kell képezni, fel kell készíteni.
Attól, hogy valaki ért a színházhoz, még nem lesz jó színidirektor. Ahogy a nagyszerű színművész sem biztos, hogy beválik rendezőnek, a hírneves sebész kórházigazgatónak, vagy a csúcs CNC gépkezelő műszakvezetőnek. A vezetői pozik betöltéséhez a tehetség önmagában nem elég, a magas szakmaismeret is kevés, mivel még jócskán szükségeltetik hozzá people management tudás is – és úgy vélem, ennek kéne leginkább HR rivaldafénybe kerülnie az egész eszenyienikősítlenítési cirkusz kapcsán.
Mert sajnos, annak ellenére, hogy már egyetemi szinten is el lehet a vezetési-irányítási ismereteket sajátítani, kapcsolódó alapkészségeket meg lehet szerezni, sőt egész HR-iparág épült a kompetencia-alapú vezető-kiválasztásra, vezető-fejlesztésre, vezetői utánpótlás-nevelésre, vezetői coachingra és mentoringra, mégis a tradicionális vezetői kompetenciák alkotta kánonba, mint a céltudatosság (illetve „a cél szentesíti az eszközt” módszertan, amelyet – vélelmezem – Eszenyi Enikő is bőven alkalmazhatott…), döntési képesség, felelősségvállalási hajlandóság, nyomás alatti teljesítés, meg az ezekhez hasonlók, mellett egyszerűen nem kapnak elegendő teret azok az elsajátítható és elsajátítandó soft készségek, mint a perszonalizáció, az adaptív vezetés, vagy épp az asszertív kommunikáció (holott mennyit dumálunk erről!), pedig ezek nélkül nem fog menni a vezetés: …tanulj ’director’ és ’leader’ lesz belőled!
Ha ezt Eszenyi Enikő, és bárki más őt színvallató (no és persze minden vezetési-szervezési-irányítási feladatot csak kicsikét is ellátó vezetőcske) megérti, akkor nem lesz gond sem Eszenyi Enikő, sem – úgy általában – a menedzserkedés reputációjának növelésével, és talán szükségszerű rehabilitációjával: #consciousunbossing, ugyebár… (csak hogy még egy uccsó hesteg címkét bedobjak, bocs!)
Érdemes Papp Tamás István korábbi cikkét is olvasni a témában:
Nem mindenki vezető, aki annak látszik...(és bizony fejétől bűzlik a hal)
Kép forrása: magnific
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?