A Dunaferr-tulajdonosé a DAM
Az ukrán-svájci Donbass-csoport - a Dunaferr új tulajdonosa - veszi meg a tavaly március óta felszámolás alatt álló diósgyőri kohászati céget. A távirati iroda értesülése szerint az új tulajdonos 700 dolgozó foglalkoztatását vállalta.
A negyedik értékesítési pályázat sikeres volt, a pályázati kiírás értelmében az új tulajdonos, a Donbass-csoport harminc napon belül "birtokba lép" - jelentette be Kovács János felszámolóbiztos, aki a vételárról üzleti titokra hivatkozva nem nyilatkozott.
Az értékesítésre kiírt pályázat a DAM működő vagyonát 5,325 milliárd forintban állapította meg, és a távirati iroda úgy értesült, hogy a vételár ennek felét sem éri el. Az MTI úgy tudja, hogy a befektető 700 diósgyőri kohászati dolgozó továbbfoglalkoztatását vállalta.
Az értékesítésre kiírt pályázat a DAM működő vagyonát 5,325 milliárd forintban állapította meg, és a távirati iroda úgy értesült, hogy a vételár ennek felét sem éri el. Az MTI úgy tudja, hogy a befektető 700 diósgyőri kohászati dolgozó továbbfoglalkoztatását vállalta.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?