A Fidesz megszüntetné, a kormány folytatná a nyugdíjkorrekciót
Nem lenne nyugdíjkorrekció, átlagosan 20 százalékkal csökkenne az ellátások összege, 2011-től nem lenne pénz nyugdíjprémiumra, és "koldusnyugdíjat" kapnának a nők - idézi a Népszava Lendvai Ildikót a Fidesz által tervezett nyugdíjrendszerről.
Emellett az ellenzéki párt garantálná, hogy negyvenévnyi szolgálati idő után, életkortól függetlenül minden nő nyugdíjba mehet - emlékeztetett Lendvai Ildikó. Szerinte ez az jelenti, hogy a nők nem "nyugdíjba mennek, hanem éhen halni", mert a svéd modellel ötvözve ez olyan alacsony nyugdíjat jelent, hogy csupán "koldusnyugdíj" jutna nekik. Lendvai Ildikó a "katasztrófamodell" harmadik elemének azt tartja, hogy az ellenzéki párt a nyugdíjak reálértéken tartását ígérte.
Az MSZP elnöke felhívta a figyelmet, hogy a szocialisták megőriznék az állami befizetéseket, nyugdíjprémiumot folyósítanának, folytatnák a nyugdíjkorrekciót és megtartanák a méltányossági nyugdíjemelést, amelyet a lehetőségek szerint bővítenének is. A Fidesz ugyanakkor azt állítja, gátlástalan, kétségbeesett hazudozást folytatnak a szocialisták. Szijjártó Péter, az ellenzéki párt elnöki stábjának vezetője azt kérdezte: a szocialista politikusok "honnan veszik a bátorságot maguknak ahhoz, hogy a Fideszt gyalázzák nyugdíjasügyben, miközben ők maguk vették el néhány hónappal ezelőtt a 13. havi nyugdíjat az idős emberektől."
Népszava
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Ahol több a távmunka, ott több gyerek születik - állítja egy kutatás 1 hete
- 10 év tanulás kuka? Az AI hónapok alatt írta át egy mérnök karrierjét 1 hete
- A főnököd lehet, hogy már nem is ember? Íme a munka jövője 1 hete
- Work-life balance 2 hete
- Elszabadult a szakemberhiány: ennyit kell várni egy mesterre 2026-ban 2 hete
- Ennyi magyar kap havi 2 millió forintnál több nyugdíjat 2 hete
- Vége a 9-5-nek? Így alakítja át ez a trend a magyar munkaerőpiacot 2 hete
- Évente egy kabát, de közben beázik a ház – mi történik a magyar nyugdíjakkal? 3 hete
- Szétverni a monitort a főnök helyett? Új trend hódít a munkahelyeken 3 hete
- Százból három maradt: hamarosan eldől, kié lesz a babóti tanári állás és a Maldív-utazás 3 hete
- Kiknek jár a nyugdíj előtti álláskeresési segély és mekkora az összege? 4 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?