kapubanner for mobile

A filozófia is segítségünkre lehet, ha elvesztettük állásunkat

Miközben sokan haszontalannak ítélik a bölcsésztudományokat, különösen a filozófiát, Amerikában egyre népszerűbb a filozófia klasszikusainak terapeatikus felhasználása. Egy amerikai filozófus tanszéket is alapított, ahol a jövőben kifejezetten tanácsadásra specializálódott filozófusokat képeznek - közli a Magyar Rádió.

Az Egyesült Államokban mintegy háromszáz bejegyzett filozófia-tanácsadó tevékenykedik. Lou Marinoff, a New York-i City College professzora, a Prozac helyett Platón, avagy az örök bölcsesség alkalmazása köznapi problémák megoldására című bestseller szerzője megalapította a Praktizáló Filozófusok Szervezetét, mely azt tekinti céljának, hogy a filozófia klasszikusait lelki segélynyújtásra vegyék igénybe, és hogy a filozófia ismét a köznapi élet kérdései felé forduljon. Az emberek teljesen elveszítették kapcsolatukat a belső forrásaikkal, pedig a boldogság felfedezését és az élet értelmének kiteljesedését nem a gyógyszerekben, hanem az elvekben találjuk meg, vallja az amerikai filozófus. Marinoff az állásuk elvesztése miatt kesergőknek a kínai taoizmus tanulmányozását, az elhízás miatt depresszióba esőknek Sartre olvasását, a felnőttkori identitásválságban szenvedőknek pedig Nietzsche könyveit ajánlja.

Magyar Rádió
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek