A fogyatékkal élőknek is segítenek a munkaügyi központok
Jövőre országossá válhat a fogyatékosok elhelyezkedését segítő rehabilitációs információs centrumok hálózata. A 20 megyei munkaügyi központból 16 már ügyfélbarát és akadálymentes.
Évente több mint tízezer fogyatékkal élő ember tud elhelyezkedni a nyílt munkapiacon a munkaügyi központokban működő rehabilitációs információs centrumok (RIC) segítségével. A jelenleg 16 megyében működő RIC központokban akadálymentesen érhetőek el a munkaügyi központok szolgáltatási. Pilisi Károly, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) főigazgatója elmondta: tavaly 42 ezer fogyatékossággal élőt regisztráltak a rendszerben, akiknek közel negyede egy éven belül el is tudott helyezkedni.
A rehabilitációs információs centrumok létrehozása mellett a kommunikációs akadálymentesítés támogatásával kívánja segíteni a megváltozott munkaképességűek elhelyezkedését a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium, valamint az informatikai tárca. Ennek keretében idén második alkalommal hirdetettek pályázatot az ÁFSZ intézményei részére. A 49 millió forintos program célja, hogy a munkaügyi központokban rendelkezésre álló szolgáltatásokhoz és információkhoz a fogyatékkal élők ugyanúgy hozzáférjenek, mint az egészségesek.
A RIC-ek személyre szabott szolgáltatásai
A vak emberek számára 11 megyei központban, 28 munkaügyi kirendeltségben és egy regionális képző központban szoftvert vásároltak, ami a számítógépeken olvasható szöveget hangosítja ki. A nagyothalló ügyfeleknek 11 megyei központban, 40 munkaügyi kirendeltségben és 2 regionális képző központban építettek be olyan készüléket, amely az emberi beszédet hangosítja fel a háttérzajokkal szemben.
A munkaügyi központok emellett erősítették a kapcsolatukat a regionális jelnyelvi tolmácsközpontokkal. Több pályázó könnyíti meg a tájékozódást értelmileg akadályozott ügyfelek számára táblák, piktogramok és könnyen érthető kiadványok segítségével.
Jövőre egy újabb pályázati fordulóval mindkét kezdeményezés - a rehabilitációs centrumok és kommunikációs akadálymentesítés - országossá bővülhet.
Ügyfélbarát központok
Az a cél, hogy mind a 173 munkaügyi kirendeltség ügyfélorientált legyen, valamint az ÁFSZ az európai normáknak megfelelően működjön - hangsúlyozta Csizmár Gábor munkaügyi miniszter pénteken példaként említve a tatabányai rehabilitációs információs centrumotDíj akadálymentes munkahelyeknek
Megváltozott munkaképességű embereket a nyílt munkapiacon foglalkoztató munkáltatók számára alapít díjat a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium. "Az év akadálymentes munkahelye 2005" elismerésre januártól öt kategóriában lehet pályázni. A nyertes pályázók jogosultak lesznek "Az év akadálymentes munkahelye 2005" elnevezést és emblémát használni. . A Komárom-Esztergom Megyei Munkaügyi Központban 1998-ban az országban elsőként jött létre fogyatékkal élők elhelyezkedését segítő iroda. A szaktárca vezetője kiemelte: jelenleg 18 munkaügyi központ, valamint a 173 munkaügyi kirendeltségből 40 mondható akadálymentesnek.
Figyelemre méltónak tartja az esélyegyenlőségi miniszter azt a technikai és humán fejlesztést, amelyet az elérhető források felhasználásával a RIC munkatársai véghezvittek. Göncz Kinga szerint szociális és munkaügyi szolgáltatások összehangolásával a jövőben lehetővé kell tenni, hogy a segítség az ügyfél érdekeit tartsa szem előtt.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?