A földi személyzet után a pilóták is sztrájkba léphetnek Németországban
A Lufthansa pilótái 97,6 százalékos többséggel szavaztak a munkabeszüntetés mellett
A Lufthansa földi személyzetének szerdai sztrájkja után újabb munkabeszüntetés jöhet a vállalatnál, ezúttal a pilóták próbálják érvényesíteni akaratukat - írja a VG.hu a Reuters híre alapján. Az európai légiközlekedésben hónapok óta komoly fennakadások vannak. A munkabeszüntetések és a létszámhiány miatt több ezer járatot kellett törölni, a legnagyobb reptereken ráadásul megnövekedett forgalommal kell számolni, mert a járvány kezdete óta ez az első nyár, amikor korlátozások nélkül lehet utazni szinte bárhová.
A Lufthansa pilótái 97,6 százalékos többséggel szavaztak a sztrájk mellett. Marcel Groels, a pilóták szakszervezetének (Vereinigung Cockpit) elnökségi tagja szerint azonban ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy valóban sztrájk lesz, de az eredmény erőteljes jelzés a munkáltató felé, hogy konstruktív lépéseket kell tennie. A Lufthansa szóvivője azt mondta, bíznak benne, hogy a tárgyalóasztalnál megoldást találnak majd.
A pilóták szakszervezete, a VC 5,5 százalékos fizetésemelést követel 2022-re a repülőgép-vezetőknek, majd automatikus inflációkövető bérezést. Emellett azt is el akarják érni, hogy ugyanazok a fizetések vonatkozzanak cégcsoport valamennyi elemére.
VG
- 2026.05.20Pannon HR Konferencia Debrecen Célunk, hogy lehetőséget biztosítsunk a HR-es közösségnek, hogy megvitassák az aktuális kihívásokat, trendeket, valamint hogy szakmai újdonságokkal ismerkedhessenek meg.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a Hard HR A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Pályázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az alapfizetése mellett részvényjuttatásokat, valamint bónuszokat is kap. Teljes cikk
Súlyos vádak merültek fel a New Orleans Regional Transit Authority (RTA) HR vezetőjével szemben egy peres eljárásban. A dolgozók azt állítják,... Teljes cikk
Spanyolország rendkívüli lépésre szánta el magát: a kormány új rendelete akár félmillió, eddig illegális státuszban élő bevándorló számára... Teljes cikk
- Budapesti járatokat is töröltek a Lufthansa-dolgozók sztrájkja miatt 3 hete
- Még a választások előtt jöhet a tanársztrájk? 1 hónapja
- Időzített bomba a techiparban: sztrájk jöhet a Samsungnál 2 hónapja
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 2 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 2 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 2 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 2 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 4 hónapja
- Sztrájk és káosz a világ leghíresebb múzeumában 5 hónapja
- Pilótaválság a láthatáron: a légitársaságok munkaerőhiánya új szintre lépett 7 hónapja
- "Ez már modern rabszolgaság" - általános sztrájk a 13 órás munkanap ellen 7 hónapja

Amikor a HR ég ki: miért hagyják el a szakemberek a pályát?