kapubanner for mobile

A France Telecom is leépít

Miután a Deutsche Telekom és az egyik legnagyobb amerikai távközlési cég, az SBC jelentős létszámleépítést tervez, a France Telecom is bejelentette, hogy 8 ezer munkahelyet szüntet meg idén.

A France Telecom is leépít 2005. január 28. FigyelőNet, MTI-Eco Miután a Deutsche Telekom és az egyik legnagyobb amerikai távközlési cég, az SBC jelentős létszámleépítést tervez, a France Telecom is bejelentette, hogy 8 ezer munkahelyet szüntet meg idén. Ön mit szól hozzá? A tavaly ősz óta magántulajdonban lévő France Telecomnál az idén globálisan további 8 ezer munkahelyet szűntetnek meg - tette közzé a cég pénteken. Ebből 5500-at Franciaországban, a többit a cég külföldi érdekeltségeinél. Tavaly 12 500, 2003-ban 13 100 állást szűnt meg a vállalatnál. Ugyanakkor az idén 3000 új munkahelyet terveznek, ebből 1800 részmunkaidős. A France Telecomnak világszerte 203 500, Franciaországban 123 000 dolgozója van.Leguitóbb az egyik vezető amerikai vonali távközlési szolgáltató cég, az SBC Communications jelentette be szerdán, hogy az év végéig 7000 állást építene le, alkalmazotti létszámának csaknem 4 és fél százalékát a tavalyi 6000 után. Európa egyik legnagyobb távközlési vállalata a Deutsche Telekom (DT) pedig még decemberben közölte, hogy nagyarárnyú leépítést tervez, amely során 2006-ig, 2007-ig összesen 10 ezer fős állást szüntetnek meg.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek