A gazdasági kapcsolatok is megsínylenének egy ukrán polgárháborút
Szentpéteri Bertalan, a Magyar-Ukrán Kereskedelmi és Ipakamara elnöke szerint ha a jelenlegi ukrán politikai válság gazdasági krízisbe fordulna, az kihatna a magyar-ukrán gazdasági kapcsolatokra is, azonban a kedd éjszakai események gazdasági hatását most még nehéz előre látni.
A két ország közötti külkereskedelmi forgalom zömét ugyanakkor a kkv-k bonyolítják, elsősorban a határmenti térségekben. A kétoldalú forgalom közel 40 százaléka Kárpátalja megye és Magyarország között zajlik - mondta Szentpéteri Bertalan.
Úgy vélte, Ukrajnában el kell különíteni a politikai és a gazdasági válságot; jelenleg politikai válság van, amely kihatással van ugyan a gazdaságra, de Ukrajnát korábban sem lehetett politikailag stabil országnak tekinteni, ennek ellenére a gazdaság működött. Ez azért volt így, mert a privatizáció eredményeképpen az országban elsősorban nem állami, hanem privatizált, magán- vagy külföldi érdekeltségű cégek működtek. Azt azonban, hogy a kedd éjszakai, szerda hajnali események milyen kihatással lesznek, nehéz előre megmondani - véli a kamara elnöke.
Szentpéteri Bertalan szerint egy gazdasági válságnak komolyabb kihatása lehetne a magyar-ukrán gazdasági kapcsolatokra is. Úgy fogalmazott: Ukrajnának voltak nehezebb időszakai akár politikailag, akár gazdaságilag, és át tudta vészelni, bár ennyire véres szakasz nem volt az ukrán történelemben.
A kamara elnöke kifejtette: az ukrán gazdaság az ezredforduló előtti és azt követő években ütemesen fejlődött, kétszámjegyű volt az éves GDP-növekedés, az ebbe a növekvő gazdaságba történő magyar beszállítói tevékenység kiváló lehetőségeket kínált, ami a statisztikákban is tükröződik. 2008-ig, vagyis a gazdasági válságig dinamikusan nőtt a magyar-ukrán külkereskedelmi fogalom, megközelítette a 3 milliárd dollárt, míg az 1990-es évek közepén még csak 550-600 millió dollárt tett ki.
Szentpéteri Bertalan kitért arra is, hogy bár Ukrajna nem elsősorban EU- és euróorientált ország volt, ott is jelentkezett a válság hatása, 50 százalékkal csökkent a külkereskedelme, de a magyar-ukrán áruforgalom ennél kisebb mértékben esett vissza.
2012-ben a magyar-ukrán kétoldalú áruforgalom 3,8 milliárd dollár volt, 2013 első tíz hónapjában pedig a magyar export 12, míg az import 8 százalékkal nőtt. Ezek alapján minden esély megvan arra, hogy 2013-ban a kétoldalú forgalom jelentős magyar aktívum mellett meghaladja a 4 milliárd dollárt - ismertette az elnök.
Elmondta: a magyar kivitelben elsősorban a gépek, technológiák, elektronikai berendezések dominálnak, az importban pedig az energiahordozók, nyers- és alapanyagok, vagyis az alacsonyabb feldolgozottságú termékek.
Kedden a kijevi Majdan téren a tüntetők oszlatása közben 25 ember vesztette életét, köztük több rendőr és egy újságíró. Egyes információk szerint az ukrán hatóságok éles lőszerrel lőttek az állampolgárokra, valamint számos videó került fel az internetre, amelyen brutálisan megverik a tüntetőket a rohamrendőrök. A tiltakozások azután robbantak ki, hogy még 2013 őszén Janukovics elnök – minden bizonnyal orosz nyomásra – leállította az Európai Uniós csatlakozási folyamatot. Azóta a tüntetések egyre inkább az orosz befolyás és az ukrán oligarchák politikai hatalma ellen fordultak. A részletekért érdemes elolvasni a Cink összefoglaló írását.
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A háztulajdonosok több mint fele azt állítja, hogy félretesz pénzt arra az esetre, ha hirtelen munka nélkül maradna, a bérlők közt alacsonyabb ez az arány. Teljes cikk
Egy friss felmérésben a válaszadók nagy része egyetért abban, hogy vezetők vagy nem veszik észre, hogy nem kapnak lehetőséget teljes potenciáljuk... Teljes cikk
Jelentősen csökkent a vállalat bevétele 2025-ben. Teljes cikk
- Új munkaszüneti nap jöhet Magyarországon – karácsonyi bejelentés 2 hónapja
- Megalakult a Magyar Mesterséges Intelligencia Tanács 3 hónapja
- Valós emelés a nyugdíjaknál, duplázás a családi pótléknál – erre készülne a Tisza-kormány 3 hónapja
- Karácsonyi ajándékozás Kárpátalján élő gyerekeknek - így segíthet 4 hónapja
- Bérfejlesztésről és létszámcsökkentésről döntöttek ennél a magyar cégnél 4 hónapja
- Meglepő eredmény: az ukrán menekültek több adót fizetnek, mint amennyi segélyt kapnak 4 hónapja
- Meghirdették a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot 4 hónapja
- Sokkoló adat a magyar bérekről: minden harmadik dolgozó fizetése kevesebbet ér, mint tavaly 5 hónapja
- Európa-bajnok lett Magyarország kínai beruházásokban 5 hónapja
- Alig alszanak, mégis bírniuk kell: riasztó adatok a magyar dolgozók egészségéről 5 hónapja
- Orbán Viktornak üzentek a szociális dolgozók 5 hónapja
Egy életmentő szakma egy napja: Vészhelyzet Pittsburghben