Németország kinyitotta álláspiacát a szakképzettek előtt
Tavaly novemberben lépett hatályba - egyes rendelkezései idén fognak - az új német szakképzett bevándorlásról szóló törvény, amely jelentősen könnyíti harmadik országból - kicsit leegyszerűsítve az EU-n kívülről - a munkaerő behozatalát. Kihatása lehet a többi európai ország - így Magyarország - vendégmunkás-toborzására, ezért érdemes áttekinteni, hogyan vonzza Európa vezető gazdasága a szakképzett munkavállalókat.

Németországban a szakképzett bevándorlásról szóló törvény 2023. november 18-án lépett hatályba, egyes rendelkezései idén márciusban illetve júniusban fognak. “A törvénnyel olyan modern bevándorlási ország alapjait tesszük le, amely nemcsak elfogadja a szakképzett bevándorlást, hanem akarja is” - mondta Hubertus Heil szövetségi munkaügyi miniszter.
Miért is kellett ez a törvény?
Egy mondattal: továbbra is hiány van szakképzett munkaerőből és minden forrást kimerítettek. A német munkaügyi hivataloknál megjelenő üres állások száma 2024-ben átlagosan 703 ezret tett ki. Ha az összes meghirdetett állást nézzük, akkor 1,7 millió munkavállalóra lenne szükség. A Német Gazdasági Minisztérium adatai szerint 801 szakmacsoportból 352-ban regisztráltak munkaerőhiányt. Tavaly 70 ezer hivatásos járművezetőt kerestek a munkaadók. Körülbelül 36 ezer gondozói álláshely maradt betöltetlen. A cégek összesen 137 ezer pozícióra nem tudtak informatikust felvenni.
Az okok ismerősek lehetnek magyar szemmel is. A legfontosabbak: A fiatalok inkább választják a felsőoktatást, mint a szakképzést, inkább a humán szakmákat, mint a természettudományos hátterűeket. A kilencvenes években jelentősen esett a születésszám, miközben a baby boomer generáció nyugdíjba megy. A 18-24 év közötti fiatalok körében 10 százalékra nőtt az inaktívak aránya (akik nem tanulnak és nem dolgoznak), ami 590 ezer fiatalt jelent. A gondozói szakmákban az alacsony fizetés és a nagy munkaterhelés kedvezőtlen kombinációja a hiány egyik okozója.
Ha pedig nincs elég munkaerő, akkor nem tudják vagy késve tudják a vállalkozások a megrendeléseket teljesíteni, nem jönnek vagy elmennek a beruházások, romlik a szolgáltatások színvonala, nagyobb lesz a meglévő munkavállalókon a teher.
Németországnak az utóbbi két évtizedben fontos munkaerő-utánpótlást jelentettek a 2004-től csatlakozott kelet- és közép-európai uniós tagországok munkavállalói. Előbb a lengyelek, a csehek, a szlovákok és a magyarok jöttek, majd a románok és a bolgárok. Aki szakképzettként ki akart menni, ő már ott van, nagyságrendileg nem lehet innen bővíteni.
Tesz erőfeszítéseket a politika a belső munkaerő-tartalékok mozgósítására: több nőt és szeniort akarnak bevonni, nyugdíjból visszacsábítani, a munkavállalók saját képzésükre, átképzésre is kaphatnak támogatást az államtól.
A németek az országba érkezett több millió menekültet is próbálják az álláspiacra vinni. Ebben egyelőre szerények az eredmények. Példa: a 716 ezer ukrán munkavállalási korú menekült mindössze 21 százaléka (113 ezren) dolgozott tavaly novemberben. (A kritikusok szerint ennek az is az oka, hogy meg lehet élni a havi 563 eurós - 220 ezer forint - állami szociális támogatásból, amihez még ingyenes lakhatás is jár. A családosok még több pénzt kapnak, de ez egy másik történet.)
Nem maradt más hátra, mint szélesebbre nyitni a kapukat az Európai Gazdasági Térségen kívül élő szakképzett munkavállalók előtt.
Melyek a legfontosabb változások?
Képesítés: aki szakképzett munkavállalóként érkezik Németországba, nem csak az adott szakmában dolgozhat, hanem más munkakörökben is, ha megfelel a munkaadói elvárásoknak (eddig szigorúan csak abban a munkakörben volt alkalmazható, amit hazájában elvégzett). Ezek alól bizonyos szabályozott szakmák (például orvos, ügyvéd, pedagógus stb.) kivételek.
Tapasztalat: 2024. március 1-től hatályos: ha valaki két év szakmai tapasztalattal rendelkezik és a származási országban szakmai végzettséget szerzett, akkor jöhet és nem kell diplomáját/oklevelét Németországban elismertetni, ha a német munkaadó által kínált bér a minimális szintet eléri.
Újdonság egy pontrendszeren alapuló úgynevezett álláskeresési esélykártya (Chancenkarte), amelyet 2024. június 1-től vezetnek be. Az esélykártyával a nem uniós országokban élő személyek beutazhatnak Németországba, egy éves tartózkodási engedélyt kapnak, hogy munkát keressenek. Tehát a jelenlegi szabályozással ellentétben nem kell hozzá munkaszerződés. Ezzel a kártyával heti 20 órát lehet dolgozni vagy két hetes próbaidőt tölteni egy foglalkoztatónál, ám csak szakképzettséget igénylő munkakörben. A Chancenkarte-t az kaphatja meg, akinek szakmunkás végzettsége van, vagy aki legalább hat pontot szerzett a pontrendszerben (pont szerezhető például nyelvtudásra, szakmai tapasztalatra, életkorra, Németországhoz kötődésre). Ezen kívül a tartózkodás idejére az önfenntartáshoz szükséges pénzösszegnek rendelkezésre kell állnia.
Szintén újdonság azEU Kék kártya kibővítése és a kereseti minimum csökkentése. A diplomások közül ezt az kaphatja meg, akinek németországi munkaadótól van állásajánlata, legalább 6 hónapos munkaszerződéssel és legalább bruttó 45 300 euró (17,6 millió forint) éves fizetést kínál a munkaadó. Hiányszakmákban már elég a 41 041 eurós (16 millió forint) éves fizetés, ám itt az állami munkaügyi hivatal hozzájárulása is szükséges. Hiányszakmának számítanak egészségügyi (orvos, fogorvos, állatorvos, gyógyszerész, ápoló), természettudományos, a gyermekneveléssel kapcsolatos pozíciók, a gyártó szektor bizonyos szakmái. Külön csoportot alkotnak azok az informatikusok, akiknek nincsen formális iskolai végzettségük. Itt feltétel a három éves IT területen szerzett munkatapasztalat, a német állásajánlat és a legalább 41 041 eurós éves fizetés. Az EU Kék kártya a munkaszerződés vége plusz három hónapra, legfeljebb négy évre szól. Az EU Kék kártya birtokosai 27 hónap elteltével letelepedési engedélyt kaphatnak, ha A1-es szinten beszélnek németül, B1 szintnél már 21 hónap elteltével ki lehet adni. Sőt, családegyesítésre is van lehetőség.
2024. június 1-től lesz hatályos a nyugat-balkáni országokra (Szerbia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina, Észak-Macedónia, Koszovó, Albánia) vonatkozó szabályozás: duplájára, 50 ezerre emelik az éves kvótát, szakképzettséggel nem rendelkezők is jöhetnek.
A gépjárművezetők is könnyebben vállalhatnak munkát. Nem kell hozzá némettudás, és a német munkaügyi hivatal jóváhagyása is egyszerűbb lesz: nem vizsgálja a hivatal, hogy az adott pozícióra van-e megfelelő németországi pályázó.
A német szövetségi kormány egy információs oldalt is elindított Make it in Germany címmel a szakképzett harmadik országbelieknek a németországi lehetőségek bemutatására. Csak ezen az oldalon 22 400 állásajánlat érhető el. A munkaügyi hivatal egyik oldalán pedig az is látszik, hogy ápolói, idősgondozói toborzásban mely országok felé nyitnak. Ezen az oldalon Fülöp-szigeteki, indonéz, indiai, tunéziai és bosnyák munkavállalókat szólítanak meg.
Hatások
Annyi látszik, hogy a németek nem várnak, harcot indítottak a szakképzett munkaerőért globális szinten. Ha jól viszik a programot, akkor harmadik országból a legjobb és leginkább motivált szakembereket szívják el. Ennek pedig hatása lesz a többi európai országra, így Magyarországra is. Különösen azokra, amelyeknél alacsonyabb a bérszínvonal és több a bürokratikus akadály.
A nyitóképen Berlin látképe középen a Brandenburgi kapuval. Forrás: Pixabay
- 2025.05.31Gazdasági teljesítmény mérése Napjaink controlling tevékenységének fontos része a tényadatokat szolgáltató számvitel, működését kiemelt szinten kell ismerni. A tanfolyam elvégzése után az elsajátított számviteli ismeretek segítségével a controlling által is használt mutatószámok könnyen értelmezhetőkké válnak.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.02Projektmenedzsment képzés A projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának megismertetése a résztvevőkkel. A projektmenedzsment módszereinek begyakorlása példákon és esettanulmányokon keresztül. A résztvevők projektvezetési képességének fejlesztése és felkészítésük projektek önálló, sikeres lebonyolítására.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.04Lean vezetés - Lean coaching A KÉPZÉS CÉLJA: A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2025.06.06Pénzügyi kimutatások elemzése A képzés során a résztvevők • megismerik és elsajátítják a beszámoló elemzés eszközeit és technikáit • képessé válnak egy vállalat vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetének komplex megítélésére a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján • betekintést kapnak a vállalati beszámolók megértéséhez elengedhetetlen iparági elemzés eszközrendszerébe és technikáiba.
Részletek
Jegyek
A mesterséges intelligencia nem csupán a jövő HR megoldása – már most átalakítja a toborzást. Képes felülmúlni az embereket a munkaerő... Teljes cikk
A vállalatoknak folyamatosan alkalmazkodniuk kell a gyorsan változó munkaerőpiac kihívásaihoz, ha meg akarják szerezni és meg is akarják tartani a... Teljes cikk
Konkrét pozíciók, akár a helyszínen elindított interjúfolyamat, azonnali visszajelzés, ami általában nagyon hiányzik az álláskeresőknek. Szinte... Teljes cikk
- Figyelmeztető sztrájk kezdődik a müncheni repülőtéren 2 hónapja
- Németország: így hat a gyenge gazdaság a munkaerőpiacra 2 hónapja
- Így változott a munkanélküliség januárban Németországban 3 hónapja
- Mennyit lehet keresni Németországban? Itt a friss bérlista 4 hónapja
- Vita a munkaszüneti napok körül - legyen mindegyik vasárnap? 4 hónapja
- Nem kell pánikolni, de érdemes végiggondolni mi lenne, ha valaki elveszítené az állását 4 hónapja
- Így állt a munkanélküliség Németországban decemberben 4 hónapja
- Tízből négy német vállalat tervez leépítést 2025-ben 5 hónapja
- Ebből az országból várja a szakképzett munkaerőt Németország 8 hónapja
- A távmunka trend most érezteti hatását: üresednek az irodaházak 8 hónapja
- Ezzel jár a lanyha gazdasági teljesítmény a munkaerő szempontjából Németországban 8 hónapja