A gyenge forgalom miatt csökkenti a munkaidőt az Opel
A gyenge értékesítés miatt rövidített munkaidőt terveznek bevezetni az Opel 1800 főt foglalkoztató eisenachi gyárában.
"A változtatás novemberben és decemberben átlagosan 15 órát jelent egy-egy dolgozóra vetítve" - közölte Harald Lieske, az üzemi tanács elnöke. Ezzel együtt az Adam Opel AG thüringiai gyárában az eredetileg tervezettnél nagyobb mértékben csökkentik a termelést. Augusztusban a cég azt jelezte, hogy októberben 11 napra leáll az üzem.
A General Motors németországi vállalata évek óta csökkenő értékesítési adatokat produkál, s jelentősek a veszteségei. A takarékossági intézkedések ellenére tavaly tovább nőtt a működési veszteség: 384 millió euróra az egy évvel korábbi 227 millióról. Az árbevétel 13,9 milliárd euró volt, 6,3 százalékkal kevesebb, mint 2002-ben.
Európában az Opel 1,57 millió járművet adott el tavaly, 0,5 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az Opel a költségcsökkentés jegyében a tavalyi év végén heti 35 óráról 30-ra szállította le a munkaidőt főbb telephelyein mintegy 5500 dolgozója számára, hogy elkerüljék az elbocsátásokat. A cég 21 ezer embert foglalkoztat legnagyobb gyárában, Rüsselsheimben.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?