kapubanner for mobile

A hollandok nem akarnak 67 éves korukig dolgozni

Tiltakozó akciókat tartottak Hollandiában szerdán az ellen, hogy a kormány 65-ről 67 évre tervezi megemelni a nyugdíjkorhatárt.

A jelképes, 65 perces munkabeszüntetések és tiltakozó gyűlések szakszervezeti szervezői szerint a kormány a nemzetközi gazdasági válságot kívánja kihasználni arra, hogy két évvel megrövidítse a nyugdíjas éveket, illetve két esztendővel megtoldja a dolgozók nyugdíjfizetési időszakát.

A kormány szerint ugyanakkor az akciók koraiak, mert a terveket még nem véglegesítették. A kabinet arra hivatkozva tervezi a korhatár emelését, hogy néhány évtizeden belül az országban munkaerőhiány alakulhat ki.


  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek