kapubanner for mobile

A japánok negyede nyugdíjas - gondban a kormány

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Először lépte át a harmincmilliót a hatvanöt éven felüliek száma Japánban a kormány vasárnap közzétett becslése szerint.

Az elmúlt évhez képest 1,02 millióval nőtt a nyugdíjas korúak száma a szigetországban, akik immár a teljes japán lakosság 24,1 százalékát teszik ki - derült ki az egy nappal az idősek tiszteletére rendezett nemzeti ünnepnap előtt nyilvánosságra hozott felmérésből a Kyodo hírügynökség tudósítása szerint. A 75 évesek száma meghaladta a 15 milliót.

Az idősek számának rekordmértékű növekedése mögött az áll, hogy idén töltik be 65. életévüket a II. világháború utáni baby boom első évében, 1947-ben születettek. Ebből kifolyólag a következő két évben hasonlóan jelentős mértékben emelkedhet a nyugdíjas korúak száma.

A szigetországnak hosszú ideje gondot jelent a népesség öregedése, aminek a szociális kiadások emelkedése és a munkaképes korú lakosság arányának csökkenése miatt komoly gazdasági vonzatai is vannak. Japánban az elmúlt húsz év során mintegy 60 százalékkal nőttek a társadalombiztosítási és nyugdíjkiadások. Egyes közgazdászok szerint a demográfiai folyamatok jelentős szerepet játszottak abban, hogy a japán gazdaság az elmúlt két évtizedben gyakorlatilag stagnált. Ugyanakkor a felmérésből az is kiderült, hogy a 65 éven felüliek közül közel öt és fél millióan dolgoznak.

Egy, a héten közzétett felmérés arról számolt be, hogy először érte el az 50 ezret a száz éven felüliek száma a szigetországban. Korábbi kormányzati előrejelzések szerint az alacsony születési ráta miatt Japán népessége fél évszázadon belül harmadával, száz éven belül kétharmadával csökkenhet.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek