kapubanner for mobile

A járulékcsökkentés csak a profitot növelné?

A Liga Szakszervezetek úgy látja, a járulékcsökkentés csak akkor töltheti be foglalkoztatáspolitikai célját, ha a tehercsökkentést a munkáltatók új munkaerő felvételére és béremelésre is fordítják.

images

A Liga Szakszervezetek azt kéri a kormánytól, hogy hívja össze az Állandó Konzultációs Fórumot (VKF), és kezdjen tárgyalásokat a foglalkoztatás helyzetéről, összefüggésben Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter járulékcsökkentési javaslatával.

Varga Mihály a Magyar Idők című napilapban hétfőn megjelent nyilatkozatában egyebek között arról beszélt, hogy az ország foglalkoztatási gondjainak egy részére a járulékcsökkentés nyújthatna megoldást, és a tárca vizsgálja, mikor és milyen mértékben lehetne mérsékelni a járulékokat.

A Liga közleménye szerint egy járulékcsökkentésnek a foglalkoztatás növelését kell szolgálnia, és kérdéses, hogy ez mennyire megvalósítható.

A Liga Szakszervezetek úgy látja, a járulékcsökkentés csak akkor töltheti be foglalkoztatáspolitikai célját, ha a tehercsökkentést a munkáltatók új munkaerő felvételére és béremelésre is fordítják, ami végső soron a vásárlóerőt növelve teszi lehetővé a gazdaság fejlődését.

A szakszervezeti szövetség szerint a foglalkoztatási helyzet javításának szükségessége nem kérdőjelezhető meg. A magyar bruttó munkaerőköltség európai összehasonlításban is rendkívül magas, amit elsősorban a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó okoz, ezért érezhető tehercsökkenés ennek az adónak a jelentős mérséklésével érhető el. Ez viszont veszélyeztetheti a nyugdíjrendszer és az egészségügyi ellátó rendszer működését - jegyzik meg.

A munkavállalói érdekképviselet megfogalmazta azt is, hogy elemezni kell, van-e jelentős mozgósítható tartalék a nem foglalkoztatottak körében, ennek hiányában ugyanis félő, hogy a járulékcsökkentés csak a profitot növelné, miközben jelentős problémákat okozna a költségvetésnek.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek