kapubanner for mobile

A jelenlegi nyugdíjrendszer hosszú távon nem tartható

Sem a kormány, sem a szaktárca nem tervezi a 13. havi nyugdíj megszüntetését - nyilatkozta a Klubrádiónak a munkaügyi és szociális minisztérium szakállamtitkára, Forgó Györgyné. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a jelenlegi rendszer hosszútávon nem tartható. Kuncze Gábor eközben az ATV műsorában közölte, hogy véleményt fogalmazott meg, mikor a 13. havi nyugdíj eltörléséről beszélt.

Forgó Györgyné szerint a nyugdíjrendszer átalakításakor nem feltétlenül a legfontosabb feladat a 13. havi nyugdíj kérdése. Változásra azért van szükség, mert a jelenlegi gyakorlat szerint az érintettek 94%-a még a korhatár betöltése előtt nyugdíjba megy.

"Nincs koalíciós feszültség, a véleményemet kérdezték, elmondtam" - mondta el újságírói kérdésre Kuncze Gábor a 13. havi nyugdíj eltörléséről tett kijelentésével kapcsolatban az ATV-ben. A pártelnök szerint a nyugdíjkérdésről lefolytatták a vitát a kormányprogram írásánál, de akkor nem az ő javaslata érvényesült. Ha rajta múlna előbb-utóbb "az asztalra kerülne a kérdés".

Ugyanitt a Fidesz szakpolitikusa, Iván László arról beszélt, hogy szakpolitikailag előkészítve szabad csak majd a nyugdíj rendszerét megváltoztani, de a " brutális bejelentések" kártékonyak. Iván László szerint a 13. havi nyugdíjat meg kell tartani még egy ideig, de azt is megjegyezte, hogy a Fidesz által ígért 14. havi nyugdíj nem lehetséges. Mint mondta: sok politikai blöff elhangzott a kampányban, ilyen volt a 14. havi nyugdíj, viszont az ígérgetést a kormányoldal kezdte.

( Munkatársunktól )
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek