kapubanner for mobile

A jövő évtől munkaszüneti nap lesz december 24-e

Gyurcsány Ferenc kormányfő ugyan nem látja megvalósíthatónak a szakszervezetek azon követelését, hogy 38 órára csökkenjen a heti munkaidő, de elfogadja azt, hogy a jövő esztendőben már munkaszüneti nap legyen december 24-e.

A jövő évtől munkaszüneti nap lesz december 24-e 2004. október 29. Gyurcsány Ferenc kormányfő ugyan nem látja megvalósíthatónak a szakszervezetek azon követelését, hogy 38 órára csökkenjen a heti munkaidő, de elfogadja azt, hogy a jövő esztendőben már munkaszüneti nap legyen december 24-e. hirdetés "A következő évtől várhatóan az a követelésünk is megvalósul, hogy a dolgozóknak a napi munkaidő terhére 20 perces munkaközi szünet járjon" - hangsúlyozta Keleti Tamás a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) alelnöke, egy sajtótájékoztatón. (Eddig általában a munkaközi szünetet a kollektív szerződések rögzítették, s azt rendszerint a nyolc órás munkaidőn felül tették lehetővé.) A szakszervezeti vezető szólt néhány, általuk fontosnak tartott törekvésről is,így például bíznak abban, hogy a közeljövőben megvalósulhat az a követelésük, hogy a munkavállalók képviselői beleszólhassanak a társadalombiztosítás működésébe. Az szakszervezet szerint ugyanis évente mintegy kétezer milliárd forintos forrás keletkezik a társadalombiztosításnál, annak elköltésébe azonban eddig nem szólhattak bele a befizetők, közöttük a munkavállalók sem. Az MSZOSZ önálló munkaügyi ellenőrző szervezet létrehozását is kezdeményezi, hogy abba az érdekképviselet tagokat delegálva ellenőrizhesse: betartják-e a munkaadók a munkaszerződésben rögzítetteket, illetve a kollektív szereződéseket.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek