kapubanner for mobile

A jövő nyugdíjasai: unokák és vállalkozás

A legutóbbi felmérések szerint gyorsan nő azoknak az 55-65 éveseknek a száma, akik saját vállalkozásba kezdenek - írja a Napi Gazdaság.

Néhány éve még nem tartott ott az 50 év feletti korosztály, mint ahol most. A háború után született generáció ugyanis, - az úgynevezett baby boom gyermekei - nem hagyja magát. Az USA munkaügyi statisztikai hivatalának felmérése szerint az önmagukat foglalkoztató 55-65 éves emberek száma 33 százalékkal nőtt 2006-ban, miközben a 25-35 éves korosztályban 2 százalékkal kevesebb az önfoglalkoztató.

Ugyanezt támasztja alá a Challenger Gray & Christmas piackutató saját ügyfelei körében végzett felmérése. Ebből az derül ki, hogy a magukat menedzserként, ügyvezetőként meghatározó emberek száma 29 százalékkal nőtt az idei első negyedében az egy évvel korábbihoz képest, amely lényegében azt jelenti, hogy ennyivel nőtt a saját vállalkozást indítók száma, s az új főnökök 88 százaléka 40 éves vagy idősebb.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek