A kis cégeknél nem népszerűek a pályakezdők
A vállalatok nagy része nem foglalkozik kellőképp a pályakezdők képzésével, betanításával, azonban gyakran olyan elvárásokat támasztanak feléjük, amelyeket leginkább tapasztalatszerzés útján lehet megszerezni - írja a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) Gazdaság- és Vállalkozáselemző Intézetének (GVI) felmérésére hivatkozva a Napi Gazdaság.
A GVI ezer vállalatot megszólaltató felmérése szerint gyakran hiányolt "adottság" a szakmai gyakorlati jártasság vagy az önálló munkavégzés, és több foglalkozás kapcsán fontos szempontként említették a munkáltatók az új készségek elsajátítását, amelyben szintén fontos támaszt nyújthatnak a vállalati tréningek és egyéb képzési módszerek.
A cég méretével ugyanakkor egyértelműen nő a pályakezdők esélye a betanítási és készségfejlesztési programokban való részvételre. A nagy, több mint 250 főt foglalkoztató cégeknek már több mint fele nyújt valamilyen formában képzést vagy betanítást, míg az ellenkező végletet jelentő, húsz főnél kisebb vállalkozások közül csupán minden kilencedik, de a 20-29 fős társaságok körében is csupán 22 százalék az arány.
A tulajdon szerinti bontásból jól látszik, hogy a tisztán külföldi tulajdonú cégeknél gyakrabban (49 százalék) fordítanak figyelmet a pályakezdők továbbképzésére, mint a tisztán magyar kézben lévőknél (24 százalék).
Különösen a kisebb cégeknél gyakori, hogy a munkáltató megfeledkezik a pályakezdőkről, nem követi figyelemmel és nem igyekszik fejleszteni készségeiket, ismereteiket, írja a Napi Gazdaság.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?