kapubanner for mobile

A kkv-k dolgozóit is megóvná az unió

"A jelenlegi gazdasági helyzetben nagyon fontos, hogy a családok millióinak megélhetést nyújtó kisvállalkozói szektor megkapja a politika támogatását" - mondta vitaindító előadásában Herczog Edit európai parlamenti képviselő az általa összehívott, a kis- és közepes vállalkozások helyzetét megvitató kerekasztal-beszélgetésen az Európai Parlamentben.

images

Az európai parlamenti képviselő az Európai Bizottság szakértőit, a Régiók Bizottságát, valamint a legnagyobb nyolc, kis- és közepes vállalkozásokkal foglalkozó szövetséget invitálta meg az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában tapasztalható pénzpiaci zavarok, és az ezt kísérő dekonjunktúra okozta helyzet megvitatására. A válság miatt drágul a vállalkozások finanszírozása és nincs fogyasztásbővülés: ez a jelenség a magyar vállalkozások helyzetére is kihat.

A cél, hogy a GDP felét adó illetve a magyarországi munkavállalók 70 százalékát foglalkoztató mikro-, kis- és középvállalkozói szektor minél kevesebbet érezzen a folyamatokból. Az unió ezért saját forrásaiból hitelgaranciát biztosít a kis- és közepes vállalkozások számára a kereskedelmi bankokon keresztül.

"Egy szigorúbb kritériumrendszer felállítására van szükség, mely segítségével mérhetővé válnak az elért eredmények, és ezáltal szigorodik a források elosztása is. Nemcsak a vállalkozások elindításához, hanem a már meglévők fenntartásához is az intézkedések szorosabb betartására van szükség: ösztönözni kell a keletkező nyereség visszaforgatását a vállalkozásokba, így is biztosítva a fenntarthatóságot" - tette hozzá a képviselő.


10-100 millió



Magyarországon a Magyar Fejlesztési Bank a Vállalkozásfinanszírozási Zrt.-vel együttműködésben refinanszírozási hitelkeretet nyit a kereskedelmi bankok felé 50 milliárd forint értékben. A kedvezményes hitelek 10-100 millió forint közötti összegben igényelhetők, a hitelkamatok elszállásának megakadályozására pedig kamatplafont vezetnek be.

"Ha meg kívánjuk óvni a reálgazdaságot a válság hatásaitól, és azt akarjuk, hogy ne csökkenjen a vállalkozói kedv, akkor mielőbb el kell fogadnunk az adminisztratív terheket csökkentő, egyidejűleg a jogi szabályozást is lényegesen egyszerűsítő törvénycsomagot. A kis- és középvállalkozások vihetnek ugyanis újabb dinamizmust az európai gazdaságba. Rugalmasabbak, életképesebbek, mint a mamutcégek, így a világgazdasági visszaesés számos hatása elkerüli őket" - zárta beszédét Herczog Edit, a SBA jelentéstévője, aki a kerekasztal-beszélgetést követően Hervé Novellivel, a kis- és közepes vállalkozásokért felelős francia miniszterrel találkozott.
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek