A kollégák zavarnak a legjobban
Sokakat zavar a túlóra, az irodák nem kielégítő felszereltsége, de a stressz legáltalánosabb jele a munkahelyen a többiek iránt érzett idegesség és düh.
A legtöbb feszültséget a mai, dominánsan csapatmunkára épülő cégeknél a kollégák váltják ki. A Monster, a világ legnagyobb internetes állásközvetítő cége által 2200 munkavállaló bevonásával készült felmérés szerint ugyanis az emberek harmadát a többiek zavarják a legjobban. A cégeket ma a team munka, az együttműködés kényszere és a nagyterű irodák jellemzik. A stressz második leggyakoribb oka a fizikai környezet, az emberek egynegyede számára pedig a túlórázás a legnyomasztóbb.
A menedzsment és a csapat közti kommunikáció fejlesztése nagyban segíti a jobb közérzetet. Ha a munkatársak úgy érzik, odafigyelnek rájuk, az elképesztő módon megváltoztatja a hangulatukat, és a kollégákkal való kapcsolatukat. A stressz-szint csökkentésének a kulcsa az, ha a vezetés segíti az egy szinten és az egymás feletti-alatti szinten dolgozó alkalmazottak közti jobb megértést.
A menedzsment és a csapat közti kommunikáció fejlesztése nagyban segíti a jobb közérzetet. Ha a munkatársak úgy érzik, odafigyelnek rájuk, az elképesztő módon megváltoztatja a hangulatukat, és a kollégákkal való kapcsolatukat. A stressz-szint csökkentésének a kulcsa az, ha a vezetés segíti az egy szinten és az egymás feletti-alatti szinten dolgozó alkalmazottak közti jobb megértést.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?