"A kormány lemondott a Kelet-Magyarországon élőkről"
A kormány lemondott a Kelet-Magyarországon élőkről, az MSZP ezért készíti el Kelet-Magyarország Programját, a párbeszéd a nemzetért elnevezésű program keretében, ennek vitája megkezdődött - mondta Mesterházy Attila szerdán Kazincbarcikán.
A program a munkahelyteremtésre, a felzárkóztatásra, az oktatásra, az egészségügyre, a szociálpolitikára, a rendészetre, a közbiztonságra fókuszál, az MSZP célja az, hogy az itt élőket a tisztes megélhetést biztosító munka, a társadalmi béke világába visszavezesse - mondta Mesterházy Attila, aki utalt arra, hogy a párbeszéd a nemzetért elnevezésű program nem választási, hanem a választási programot megalapozó dokumentum.
Ma már az emberek többsége pontosan látja és tudja, hogy miben téved, mit ront el az Orbán-kormány, éppen azért arra kíváncsiak, hogy az MSZP hogyan csinálná másképp, jobban, ha erre lehetőséget kap 2014-ben - tette hozzá.
A tervek szerint a jövő év márciusára végleges formát öntő Kelet-Magyarországról szóló program a helyiek, az itt élők, a helyi szakemberek bevonásával készül, "nem Budapesten kell az megírni" - mondta a politikus, megjegyezve: ezzel az MSZP azt szeretné üzenni, hogy a párbeszédben, az együttműködésben hisz, és mindenki véleményére figyel.
A kormányt bírálva azt mondta: arrogáns, cinikus, kioktató, az eltérő véleményeket lesöprő politikát folytat, "ennek a programnak készítése is egyfajta üzenet, miként tartalma is".
Az MSZP programja nem egyik évről a másikra valósulna meg, de négy év alatt számottevő javulást érzékelhetnének az itt élők - hangsúlyozta az MSZP elnöke, aki szerint a gazdaság dinamizálásával, a hibás adópolitika kijavításával, a gondok komplex módon kezelésével mindez elérhető.
A program koordinátora Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke a sajtótájékoztatón azt mondta: "az Orbán-kormány mint kutya a vizet, úgy rázza le magáról a Kelet-Magyarországon élők problémáját", ezt felelősséggel egyetlen párt sem kerülheti meg. Az MSZP szerint a térséggel, az itt élők helyzetével azért is foglalkozni kell, mert az elmúlt két év politikája azt mutatja, hogy sorsuk még inkább kilátástalanabbá válik - tette hozzá.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk
- Tényleg a 72 órás munkahét a megoldás? Egy orosz milliárdos szerint igen 1 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Borúlátóak a cégek, mégis AI-ba fektetnek - mutatja egy friss felmérés 2 hete
- NGM-államtitkár: a több mint 10 fős cégek húzzák a kkv-szektort 1 hónapja
- Így áll most a munkanélküliség Európában – a fiatalok helyzete továbbra is nehéz 1 hónapja
- Rekordot döntött a személyi kölcsön, összeomlóban a munkáshitel? 1 hónapja
- Kapitány István: vége az összeszerelő üzemek korszakának – 2 500 milliárd forint sorsa a tét 1 hónapja
- A munkanélküliségi ráta alakulása nemek szerint - grafikon 1 hónapja
- Több a munkanélküli, kevesebben dolgoznak – kijöttek a friss KSH-adatok 1 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Rég nem látott csúcson a brit munkanélküliség 2 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?