kapubanner for mobile

A kormány nyugdíjpolitikája miatt sztrájkolnak Belgiumban

Ismét sztrájkok és tüntetések bénítják Belgiumot a szövetségi kormány vitatott nyugdíjpolitikája miatt, a több szektorra kiterjedő munkabeszüntetés már reggel fennakadásokat okozott Brüsszelben és az ország más részein.

A reggel munkába, iskolába igyekvők járatkimaradásokról és késésekről számoltak be országszerte. A fővárosban mindössze egy metróvonalon közlekednek szerelvények, ahogy a buszok és a villamosok jelentős része sem jár. A brüsszeli tömegközlekedési vállalat azt javasolta, hogy aki teheti, próbálja másképp elérni az úti célját.

Több tartományban a vallon és a flamand távolsági buszhálózat, a TEC és a De Lijn szolgáltatásában is vannak fennakadások. Az SNCB állami vasúttársaság tájékoztatása szerint a vonatközlekedésben nem kell zavarokra számítani. Az akciót a három nagy szakszervezet, a szocialista CGSP, a kereszténydemokrata CSC és a liberális CGSL közösen hirdette meg.

A belvárosban délelőtt 10 órakor tüntetés kezdődik, melyre a szervezők tízezreket várnak. Korábban arról is szó volt, hogy élőlánccal vonják körbe a parlament épületét, erre azonban végül ezúttal nem kerül sor. Tiltakozások lesznek több más belgiumi városban, például Namurben, Liege-ben, Antwerpenben és Gentben is.

A belga kormány a következő években 11 milliárd eurót akar megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén, és egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65 évről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint beszünteti a bérek és a segélyek inflációhoz igazítását a versenyképesség javítása és a foglalkoztatottság növelése érdekében. A szakszervezetek azzal vádolják a kabinetet, hogy takarékossági intézkedései aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.

Pieter Timmermans, az egyik legnagyobb belga munkáltatói szövetség (FEB) vezetője ugyanakkor leszögezte, hogy nélkülözhetetlen a nyugdíjreform, "amennyiben nem találnak rövid időn belül nagy mennyiségű kőolajat az országban". Hozzátette, egy felmérés szerint a 34 éven aluli munkavállalók kétharmada egyetért az intézkedéssel.

MTI
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el

Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk

Aki nem használ AI-t, azt elküldik az amerikai PwC-től

A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk

Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk