A közigazgatási leépítésekkel magyaráz a kormány
A közszférában történt leépítések idénre is áthúzódó hatásával és a nyugdíjszabályok változásával magyarázta a foglalkoztatási helyzet változását csütörtöki nyilatkozatában Budai Bernadett kormányszóvivő. Utoljára 1998 második negyedévében volt ilyen magas a munkanélküliségi ráta, akkor 8 százalékot mértek.
"A kormány 2006-ban határozott lépéseket tett a költségvetési egyensúly helyreállítása érdekében, és elindította azokat a reformokat - köztük a közigazgatás és a nyugdíjrendszer reformját - amelyek változtatnak az elmúlt 17 év megkövesedett viszonyain, és tartóssá teszik a visszaszerzett egyensúlyt" - mondta a kormányszóvivő az MTI-nek.
Budai Bernadett szerint az ország komoly eredményeket ért el ezen a téren, és ez hamarosan azok számára is érzékelhető lesz, akik ma még csak a munkát, az áldozatvállalást érzik belőle. A kormányszóvivő példaként a 2009-es, mintegy 200-250 milliárd forintos munkahelyteremtő adócsökkentést említette. Mint mondta, a foglalkoztatási szint emeléséhez egyebek mellett célzott támogatásokat kell nyújtani a hátrányos helyzetű embereknek és térségeknek. A szóvivő emlékeztetett arra, hogy a kormányfő a keddi Új Magyarország kormányzati konferencián ismertette a foglalkoztatás növelésére vonatkozó szakértői javaslatokat.
A Fidesz nevében reagáló Bernáth Ildikó országgyűlési képviselő szerint a Gyurcsány-kormány gazdaságpolitikájának teljes csődjét bizonyítják a most közzétett, "a munkanélküliek számának rohamos emelkedését" és az utóbbi egy évtizedben soha nem tapasztalt, nyolcszázalékos mértékét mutató adatok. "A gazdasági növekedés leállása, a magas adóterhekkel sújtott kis- és közepes vállalkozások működésének ellehetetlenítése következtében rohamosan csökken a munkahelyek száma, amely tovább mélyíti a szociális válságot" - fogalmazott közleményében az ellenzéki politikus. Mint írta, a KSH adataiból az is kiderül, hogy az igazságtalan új nyugdíj-megállapítási szabályok tömegével üldözték el az embereket a munkahelyeikről.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön nyilvánosságra hozott adatai szerint a munkanélküliségi ráta átlagosan 8,1 százalék volt 2007 november-2008 január között, 0,6 százalékponttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában . Utoljára 1998 második negyedévében volt ilyen magas a munkanélküliségi ráta, akkor 8 százalékot mértek.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?