A legnagyobb gondot a bérkompenzáció okozza majd a cégeknek
Több lezáratlan ügy is maradt az új munkatörvénykönyv tervezetével kapcsolatban, a legnagyobb gondot azonban a bérkompenzáció jelenti majd a cégeknek - cikkezi a Napi Gazdaság.
Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára korábban úgy fogalmazott, hogy a háttértárgyalásokon kialakított konszenzusos javaslatok 99 százalékát beépítették a tervezetbe. A tárgyaláson részt vevő felek viszont egyes szakszervezeti vezetők elmondása alapján úgy tűnik, nem tudják, pontosan milyen verziót hagyott jóvá a kabinet.
Rolek Ferenc, az MGYOSZ alelnöke például azt említette meg, hogy elvi megegyezés született ugyan a minimálbér-emelés miatti bérkompenzációról, de a technikai lebonyolításával kapcsolatban még vannak nyitott kérdések.
Szakértők a kompenzációs elképzelések egyik legvitathatóbb részének azt tartják, hogy a kivitelezhetetlenség határáig bonyolítja a céges adminisztrációt. A minimálbér-emelés tervezett mértéke ellehetetlenítheti az induló vállalkozásokat, de a kiskereskedelemben, a vendéglátásban és a turizmusban is komoly problémákat okozhat az egyéni vállalkozásoknak - olvasható a Napi Gazdaságban.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek