kapubanner for mobile

A legnagyobb magyar elbocsátók

A Foxconn elektronikai cég a múlt hónap végén 1 500 munkatársától vált meg, ezzel vezeti azt a rangsort, amelyet a Világgazdaság közölt. A számítástechnikai eszközöket gyártó vállalattal holtversenyben végzett a Magyar Suzuki, amely ugyanennyi alkalmazottat bocsátott el.

A harmadik-negyedik helyen is két elektronikai vállalat, az Elcoteq és a Jabil Circuit szerepel 1 150, illetve 900 elbocsátással. Az Elcoteq egyébként két alkalommal is a csoportos leépítés eszközéhez nyúlt, a listában a kilencedik legnagyobb leépítést augusztus elején hajtotta végre, akkor 700 főtől vált meg.

A listán szereplő egyetlen pénzügyi cég az OTP, a csoport még februárban csökkentett 500 fővel dolgozói számát. A ruhaipart a Levi Strauss Magyarország képviseli, a kiskunhalasi ruhagyár alkalmazottainak száma március végén 549 fővel csökkent. Valamivel kisebb, 500 fős leépítést hajtott végre a listán szereplő egyetlen élelmiszeripari vállalat, a SáGa Foods.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek