kapubanner for mobile

A Magyar Telekom nemzetközi egyetemet támogat

Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója is aláírta tegnap a szlovéniai Portorožban azt a támogatói szándéknyilatkozatot, amelynek értelmében a Magyar Telekom az új nemzetközi Euro-Mediterrán Egyetem (Euro-Mediterranean University, EMUNI) működését biztosító egyetemi alapítvány (EMUNI Foundation) egyik alapítójává vált.

A szándéknyilatkozat ünnepélyes aláírásával az alapító vállalatok
képviselői - köztük a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója -
június 9-én létrehozták az EMUNI Alapítványt, amely a tervek szerint jelentős mértékben járul majd hozzá az egyetem működéséhez. A Magyar Telekom az aláírással vállalta, hogy az
EMUNI Alapítvány társalapítójaként az egyetem támogatója lesz az
alapítványon keresztül. Az alapítvány célja a lehető legszélesebb
körű támogatás biztosítása az egyetem és működése részére,
mégpedig elsősorban a felsőoktatási és kutatás-fejlesztési
intézmények kapcsolatainak erősítése, a diákok és oktatók
mobilitásának elősegítése, valamint a kutatási eredmények
cseréjének és alkalmazásának ösztönzése révén. Az alapítók és az EMUNI egyetem közötti együttműködés konkrét módozatait az
alapítvány Statútuma fogja rögzíteni - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

Az EMUNI Alapítvány létrehozását követően került sor az egyetem
megalapításának hivatalos ünnepségére, amelyen az alapítványt
létrehozó vállalatok és a partner egyetemek, illetve országaik
képviselői mellett részt vett az Európai Bizottság, az Európai
Parlament és a szlovén kormány több tagja. Az ünnepi beszédeket
José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Janez Janša,
Szlovénia miniszterelnöke, Amr Moussa, az Arab Liga főtitkára, és
Hans-Gert Pöttering, az Európai Parlament elnöke tartották.

A portoroži székhelyű egyetem megalapítására mintegy kétéves
előkészítő tevékenység eredményeként került sor. Szlovénia
2006-ban, az Euro-Mediterrán Partnerséghez történő konkrét
hozzájárulásként döntött egy multilaterális, a kétoldalú oktatási
együttműködési projekteket összefogó egyetem megalapításáról. A kezdeményezés illeszkedik az Európai Unió és a 2008-as szlovén EU-elnökség egyik kiemelt programjába, az interkulturális dialógus erősítésébe. A koncepció lényege: A Mediterráneum mint hozzáadott érték - ez határozza meg a tervezett oktatási programokat is, amelyek újdonságot kínálnak az EU, az Európai Gazdasági Térség és a Földközi-tengeri térség összesen 37 országának diákjai számára.

A Corvinus és az ELTE is csatlakozott a kezdményezéshez

Hazánk részéről az EMUNI szakmai partnereként együttműködési
szándéknyilatkozatot írt alá a budapesti Corvinus és ELTE, továbbá
a Pécsi és a Szegedi Tudományegyetem is. Június 9-én került sor a résztvevő egyetemek delegáltjait tömörítő Nemzetközi Tudományos Tanács első ülésére is, amelynek során aláírták az egyetem alapító okiratát.

Az egyetem a tervek szerint a 2008-2009-es tanévben kezdi meg
működését, míg önálló akkreditált képzései 2009-2010-től indulnak. 2008 nyarán kerül sor az első, három turnussal indított nyári egyetemi programra, ahol már magyar professzorok is vezetnek kurzusokat. Az egyetemről részletes információ az EMUNI weboldalán található: www.emuni.si/en.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek