kapubanner for mobile

A magyarok ellenzik leginkább a kismamák munkavállalását

A világon nálunk gondolkodnak a legtöbben úgy, hogy a kisgyermekes anyánknak nem kellene dolgozniuk – derül ki a Nielsen piackutató vállalat felméréséből, amely során 41 ország internethasználóit kérdezték.

Közép-Kelet-Európában legelterjedtebb a felfogás, hogy a kisgyermekes anyák ne dolgozzanak. Amíg földrészünkön a megkérdezettek átlagosan 30 százaléka gondolkozik így, addig a magyarok 61 százaléka, sőt, ezzel a mutatóval világelsők vagyunk. A globális sorrendben is régiónk többi országa következik: Csehország 48, Lengyelország 44, a Baltikumban 42 százalékos aránnyal. A másik véglet: a négy skandináv országban 79-88 százalék szerint nyugodtan dolgozhatnak a családanyák.

Nálunk még fontos a házasság

A Nielsen felméréséből kiderült, hogy három magyar megkérdezett felnőtt közül ketten egyik életcéljuknak tekintik a házasságot, és ezzel a legnagyobb mértékben haladjuk meg a 46 százalékos európai átlagot. Amíg a magyarok 64 százalékának gondolkodik így, addig a lengyelek 60, a finnek 57, az olaszok és a norvégok 55-55, a németek 52 és a csehek 51 százaléka mondja ugyanezt. A másik oldalon a görögök csupán 26, spanyolok 34, belgák 37, franciák és dánok 39-39, osztrákok 40 százaléka sorolja a házasságot életcéljai közé.

Amíg Európában meglehetősen elterjedt az a felfogás, hogy a stabil, hosszú távú párkapcsolat egyenértékű egy házassággal, addig ez a legkevésbé jellemző Magyarországon. Földrészünkön a megkérdezettek 77 százaléka számára szinte mindegy, hogy párkapcsolatuk kerete házasság-e, nálunk viszont kiugróan kevesen gondolkodnak így, mindössze 51 százalék.

Gyermekvállalásban nem vagyunk az elsők között

Gyereket esküvő után a többség minden országban akar - Magyarországon is: a válaszadók 81 százaléka. Gyerekvállalási szándékban egyébként a görögök, a baltiak, a lengyelek, a norvégok, a törökök, az olaszok és a franciák állnak az élen 86-94 százalék közötti arányokkal, a magyarok kissé elmaradnak 81 százalékkal.

Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek