A magyarok világszinten jól tudnak angolul
Magyarország a 8. helyen végzett az EF English Proficiency Index 2012 című tanulmány eredményei szerint abban az 54 országot vizsgáló felmérésben, melyben a lakosság nyelvtudási szintjét térképezték fel - írja az Edupress.hu az oktatas.hu nyomán.
Magyarország a 8. helyen végzett az összehasonlításban, amely az országok felnőtt lakosságának angoltudását hasonlítja össze. A vizsgálat alapjául szolgáló tesztet 1,7 millió felnőtt töltötte ki a 2009 és 2011 közötti időszakban.
A lista elejét Európa uralja: az első 11 helyezett innen került ki. Magyarország a 2007–2009-es időszakot alapul vevő rangsorban a 20. helyet foglalta el, tehát 2012-es 8. pozícióját tekintve 12 helyet javított az elmúlt három évben, 9,59 ponttal emelve teljesítményét.
Az EF English Proficiency Index 2012 című tanulmány a világ 54 országának angoltudását vizsgálta meg, melynek alapján öt csoportba sorolta azokat. Magyarország maga mögé utasította egyebek mellett Németországot, Lengyelországot, Svájcot, Franciaországot, Japánt, Kínát és az afrikai országokat.
A listát Svédország, Dánia, Hollandia, Finnország, Norvégia, Belgium és Ausztria vezeti.
Az Edupress.hu szerint a magyar hallgatók és frissdiplomások többsége beszél angolul: "a frissdiplomásoknak csaknem 93 százaléka jelezte, hogy beszéli a nyelvet" – derül ki az Educatio Nonprofit Kft. legutóbbi, a frissdiplomásokról gyűjtött 2011-es adatairól szóló tanulmányából, mely 2012 januárjában jelent meg. Legkevésbé a művész- és pedagógusképzés hallgatói tudnak angolul, körükben 10 százalék körüli a nyelvet nem ismerők aránya.
A nemzetközi felmérés azt mutatta, hogy a nők 53,9, míg a férfiak 52,14 százaléka tudja használni a nyelvet. Nagy szakadék a két nem között a Közel-Keleten és Észak-Afrikában figyelhető meg, ahol több mint 5 százalékponttal teljesítettek jobban a nők, mint a férfiak.
Az exportorientált gazdaságoknál elengedhetetlen a legalább minimális szintű angoltudás, így ezekben az országokban magasabb pontszámokat értek el a résztvevők.
A munka világában óriási előny, ha a munkavállaló jól beszéli az angol nyelvet. A kutatás szerint azok, akik az országuk átlagához képest jól beszélnek angolul, 30–50 százalékkal többet keresnek, mint ugyanolyan képesítésű társaik a nyelv ismerete nélkül.
Az angolul beszélők háromnegyede ma már nem az angol anyanyelvűek közül kerül ki, az angol közvetítő nyelvként funkcionál. Az anyanyelviek pedig általában elfogadják a nem sztenderd nyelvtant és kiejtést amíg az az érhetőségét nem befolyásolja.
A korábbi kutatások szerint késő gyermekkortól kezdve a nyelvtanulási képesség a kor előrehaladtával folyamatosan romlik, 8–12 éves gyerekek általában gyorsabban tanulnak meg angolul, mint a náluk idősebbek. Bizonyított az is, hogy a kétnyelvű tinédzserekre és felnőttekre jellemző, hogy könnyebben váltanak a feladatok között és magasabb szellemi rugalmasságot mutatnak.
A különböző korosztályok különböző nyelvtanulási stratégiákat követnek, a diákok egyre több időt próbálnak meg külföldön tölteni, a felnőttek pedig online szolgáltatásokat vesznek igénybe vagy esti kurzusokra járnak, hogy fejlesszék angoltudásukat.
Edupress.hu

- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
További cikkek
Ezekkel a diplomákkal lehet a legkevesebbet keresni, mégis több százan választják őket
Bár egyes egyetemi szakokkal kifejezetten alacsony fizetés vár a pályakezdőkre, ezek továbbra is népszerűek a felvételizők körében. Teljes cikk
Sok rendőr kénytelen másodállást vállalni, hogy megéljen
A szakszervezet szerint a szervezet „vízfejűvé” vált. Teljes cikk
Kuruzsló orvosokat fogtak Zalában
A nő ellen bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emeltek vádat. Teljes cikk
Kapcsolódó hírek
- Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t 2 napja
- Aggasztó jelek a német munkaerőpiacról: Ennyi állás tűnt el 2 napja
- A Súlyosan korlátozottak foglalkozásai településtípus szerint - grafikon 2 napja
- A dolgozók fele szerint nem esélyesek a nők a bérversenyben 4 napja
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 2 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 3 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 3 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?