A munkaerő-piaci szolgáltatást is kiemelten ellenőrzi az adóhatóság
Az idén a munkaerő-piaci szolgáltatás, a biztonsági, nyomozói tevékenység, valamint az egyéb személyi szolgáltatás területe áll az adóhatóság ellenőrzési tevékenységének homlokterében - mondta Nagyfalusi Sándor, a Nógrád Megyei Adóigazgatóság vezetője szerdán sajtótájékoztatón Salgótarjánban.
Blahó Péter, a megyei vám- és pénzügyőri igazgatóság vezetője arról számolt be, hogy az igazgatóság múlt évben 458 millió forintos bevételt realizált; a jövedéki adó kivételével minden adónemnél többletbevétel volt a megelőző évhez képest. Ennek magyarázatául elmondta: a megyében nagyon szűk körben található klasszikus jövedéki adót befizető alany, ugyanakkor 26 olyan, Nógrádban székhellyel rendelkező szállítmányozási vállalkozás regisztrálta magát, amely jogosult a kereskedelmi gázolaj utáni visszaigénylésre.
Kitért arra is: mintegy 800 hatósági ellenőrzést folytattak le tavaly, ezek 25 százalékában kellett intézkedniük, de jellemzően kisebb súlyú mulasztásokról, hiányosságokról volt szó, amelyek nem befolyásolták jelentősen az adózói kötelezettségeket. A megyében folyamatban lévő büntető ügyek száma 56 százalékkal, 546-ról 851-re nőtt egy év alatt 2011 végére - közölte Balázs Zsolt, az Észak-Magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság vezetője. Az ügyek nagy részét, 42 százalékát a számvitel rendjének megsértése bűncselekmény miatt folytatott eljárások teszik ki, és csak ezt követik a költségvetést valóban károsító, adóra és járulékra elkövetett csalások. Ezek mellett kisebb nagyságrendben jelentek meg a csődbűncselekmény, a szerzői jog megsértése és a jövedéki bűncselekmények.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Nyugodjon békében az önéletrajz? Már nem így választanak a cégek 3 hete
- Felvételi rekord 2026: ezt a 10 szakot rohamozzák a legtöbben 3 hete
- Top 10 hiba az szja-bevallásnál: akár pénzt is bukhatunk 3 hete
- Így alakult a a munkanélküliség az OECD országaiban 3 hete
- Hogyan találnak rád a megfelelő jelöltek? 1 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?