A munkahelyen csábíthat a fejvadász - A kapcsolatfelvétel megengedett, a tárgyalás nem
Fejvadászok, munkaerő-közvetítők a munkahelyen kereshetik telefonon a kiszemelt munkaerőt. Igaz, csak egy rövid kapcsolatfelvétel elfogadható, döntött a német szövetségi bíróság. Magyarországon szintén engedélyezett a munkatársak telefonos megkeresése a munkahelyen, viszont a hosszabb beszélgetésnek és egyeztetésnek nálunk is lehetnek következményei.
Az idegen munkatársak elcsábítása a szabad verseny része, így engedélyezett. A fejvadászok ennek megfelelően felhívhatják telefonon azokat a dolgozókat a munkahelyükön, akiket szeretnének más céghez átvinni. Ebben a beszélgetésben azonban csak a megüresedett helyet közölhetik, ezt is röviden, és időpontot egyeztethetnek. Minden további találkozónak és megbeszélésnek a munkaadó és a munkavállaló érdekében a munkahelyen kívül kell történnie, áll a bíróság döntésében. A testület mindezt egy számítástechnikai cég és egy munkaerő-közvetítő perében állapította meg. Az információtechnológiai iparágban működő vállalkozás vezetője azt sérelmezte, hogy a közvetítő rendszeresen keresi munkatársait állásajánlatokkal, amivel hátráltatja a munkát és rontja a munkahelyi légkört.
Egy rövid kapcsolatfelvétel nálunk sem tiltható
Magyarországon a németországi helyzethez hasonlóan nem tiltható, hogy fejvadászok a munkahelyükön keressék a kiszemelt munkatársat - tudtuk meg Sipos Márta munkajogásztól. "A fejvadászok számára megengedett a rövid kapcsolatfelvétel. Ha azonban a dolgozó a munkahelyéről munkavégzés közben olyan ügyben tárgyal, amely nem tartozik munkaköri feladataihoz, például hosszan egyeztet a fejvadásszal, annak a munkáltató tiltása nélkül is lehet következménye - tette hozzá Sipos Márta. A munkajogász megjegyezte hogy a munkáltató megtilthatja a mobiltelefon bevitelét, használatát, és indokolt, szabályozott módon ellenőrizheti a munkahelyi telefon- és e-mail használatot. Ezért e szabályokra figyelemmel legfeljebb egy kapcsolatfelvételt lehetséges következmények nélkül lebonyolítani a felek között.
2004. március 10.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?