A munkahelyi késés és kezelése
Számos munkaügyi per történt már a késésekből kifolyólag, pontatlan érkezés miatt már több munkáltató bocsátott el munkatársakat. Dr. Sipos Márta munkajogászt kérdeztük arról, hogyan járjunk el késés esetén, illetve hogy mely esetekben jogszerű az elbocsátás.
"Egy vállalatnál az informatikusok rendszeresen különböző időpontokban kezdték meg a munkát. A munkáltató hónapokig nem szólt emiatt egy szót sem, majd egyik napról a másikra az egész csapatot rendkívüli felmondással elbocsátotta - a késés miatt. A dolgozók munkaügyi pert kezdeményeztek, amit meg is nyertek. Ugyanis ha a munkáltató nem követeli meg a pontos érkezést és semmi jel nem utal arra, hogy a késés probléma lenne, akkor az elbocsátást nem indokolhatja meg azzal. A késés ilyen esetekben nem lehet ok a felmondásra" - mondta el Dr. Sipos Márta munkajogász.
Az elbocsátás előtt meg kell hallgatni a magyarázatot
Ha viszont a munkakezdés időpontja meg van határozva szóban vagy a munkaszerződésben -tette hozzá -, és többszöri figyelmeztetés ellenére továbbra is rendszeresen elkésik a dolgozó, ráadásul nem tudja bizonyítani, hogy a késések nem az ő hibájából, hanem például egy baleset vagy a rossz közlekedési viszonyok miatt történtek, akkor a folyamatos pontatlan érkezés miatt elbocsátható - előtte azonban meg kell hallgatni a magyarázatát.
"Egy hölgy beperelte volt munkáltatóját, aki elbocsátotta őt rendszeres késései miatt. A dolgozó a tömegközlekedésre hivatkozott szinte minden alkalommal, amikor magyarázatot kért tőle a vezető - igazolást azonban nem mutatott fel. A per során lekérdezték az adatokat a BKV-tól, és kiderült: az említett busz esetében már hónapok óta nem fordult elő késés" - mesélte a munkajogász.
Értesítsük a munkáltatót és tisztázzuk, kell-e igazolás
Hogy az elbocsátást és a munkaügyi pert elkerülje a dolgozó, az alábbiakat kell tennie késés esetén:
"Amint bizonyossá válik, hogy a munkavállaló nem tud időben megérkezni munkahelyére, lehetőség szerint azonnal értesítse a munkáltatót. A beszélgetés során tisztázza azt is, hogy szükséges-e hivatalos irattal igazolnia távollétének okát vagy sem. Hivatalos iratnak számít például a buszvezető által írt igazolás vagy - ha az autója lerobban - a javításról szóló dokumentum. Amennyiben a munkáltató igényt tart az igazolásra, akkor jár el jogszerűen, ha azt írásban is elkéri. A dolgozónak postafordultával szükséges visszaküldenie az igazolást" - mondta el a munkajogász.
"Ha nincs lehetőségünk értesíteni a munkáltatót, akkor mindenképp igazoljuk hivatalos papírral késésünket - hogy elkerüljük a konfliktust a vezetővel" - figyelmeztet Dr. Sipos Márta.
Oroszi Babett, 2005. december 2.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?