kapubanner for mobile

A munkáltatók háromnegyedénél találtak szabálytalanságot

A Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) nyári akcióellenőrzése során 798 foglalkoztató közel 3500 munkavállalójának foglalkoztatási körülményeit vizsgálta. A munkáltatók 74 százalékánál, illetve a munkavállalók 66 százalékát érintően állapítottak meg szabálytalanságokat.

Gedeon András, az NMH munkavédelmi és munkaügyi sajtóreferensének pénteki közlése szerint az ellenőrzések fókuszában elsősorban például a kis- és nagyobb volumenű építkezések, különböző kereskedelmi egységek (boltok, áruházak, standok, pékségek), változó (fesztivál, vásár) és állandó helyen működő vendéglátó-ipari egységek (éttermek, szálláshely szolgáltatók), mezőgazdasági területek és feldolgozóipari létesítmények voltak.

A munkáltatók körében tapasztalt magas, 74 százalékos jogsértési arány és a szabálytalanságok jellege alátámasztotta a napokban indult országos célvizsgálat indokoltságát, amelynek fókuszában a kereskedelmi szektor és a munka- és pihenőidő szabályainak betartása áll - hívta fel a figyelmet a szóvivő.

Az ellenőrzés alá vont munkáltatók által elkövetett szabálytalanságok egy része olyan súlyos szabályszegésnek minősült, amelyek miatt - a felügyelőségek által előzetesen megadott adatok alapján - közel 300 munkaügyi bírságot szabtak ki, valamivel több, mint 30 millió forint értékben.

A leggyakoribb szabálytalanság a jogviszony bejelentésének elmulasztása, illetve munkaszerződés nélküli foglalkoztatás, a munkaidő-nyilvántartással kapcsolatos, valamint a munkaidőre vonatkozó szabályok megszegése volt. Ezenkívül volt példa a garantált bérminimumra, illetve minimálbérre, valamint a pótlékokra és a szabadságokra vonatkozó rendelkezések megszegésére is.

A munkaügyi hatóság képviselői a vizsgálatok alkalmával harmadik országbeli állampolgárok szabálytalan foglalkoztatásával is találkoztak amely leginkább a sütőiparban fordult elő. Ezen jogsértés leggyakrabban előforduló megjelenési formája a munkavállalási engedély nélküli foglalkoztatás volt - olvasható a közleményben.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek