A munkanélküliség ellen kíván fellépni az új lengyel miniszterelnök
A munkanélküliség ellen kíván fellépni az új lengyel miniszterelnök 2004. május 3. FigyelőNet, MTI Ahogy azt korábban megígérte, az uniós csatlakozás másnapján lemondott Leszek Miller miniszterelnök és kormánya. A hivatalba lépett új miniszterelnök fő célja a munkanélküliség lekűzdése. Leszek Miller miniszterelnök március végén jelentette be, hogy május 2-án távozik hivatalából, miután a kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség képviselőinek egy csoportja Marek Borowski házelnök vezetésével egy új baloldali pártot alapított, és ezzel a kormánypárt kettészakadt. A kialakult helyzet súlyosan árt Lengyelország nemzetközi tekintélyének. Aleksander Kwasniewski államfő már korábban Marek Belka volt kétszeres pénzügyminisztert és miniszterelnök-helyettest jelölte a május 2-a után létrehozandó új kormány elnökének tisztségére. A kormányválság azonban Miller távozásával aligha oldódik meg. Noha az államfő Belkát szemelte ki utódnak, a kormányfőjelöltnek két héten belül el kellene nyernie a parlament többségének támogatását. Ez azonban varsói megfigyelők szerint jelen pillanatban csaknem lehetetlennek tűnik, ugyanis mintegy harminc szavazat hiányzik. A kialakult helyzet súlyosan árt Lengyelország nemzetközi tekintélyének. A hatalmi űr akadályozza az uniós csatlakozást követő, legégetőbb intézkedések megtételét, másrészt elriasztja a külföldi beruházókat is. Amikor Leszek Miller a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) elnökeként 2001-ben megalakította kormányát a szavazók 41 százalékának támogatását tudta maga mögött. Mára ez a támogatás alig 8 százalékra zsugorodott. Miller kormányfőként bevezette ugyan az országot az Európai Unióba, az elmúlt csaknem három évben a súlyos gazdasági problémák és a korrupció miatt eljátszott bizalmat azonban képtelen volt visszaszerezni. Leszek Miller miniszterelnök március végén jelentette be, hogy május 2-án távozik hivatalából, miután a kormányzó Baloldali Demokratikus Szövetség képviselőinek egy csoportja Marek Borowski házelnök vezetésével egy új baloldali pártot alapított, és ezzel a kormánypárt kettészakadt. Az utódnak jelölt Belka 2003 júniusától Irakban dolgozott, kezdetben a nemzetközi segélyek koordinálásával bízták meg. Március végén járt le iraki megbízatása. 2002. július 2-i lemondásáig a Miller-kormány pénzügyminisztere volt. A pénzügyi tárcát vezette néhány hónapig a 90-es évek közepén Wlodzimierz Cimoszewicz kormányában is. Belka nem élvez egyértelmű támogatást a pártok részéről. A Lengyel Parasztpárt elnöke úgy nyilatkozott, hogy pártja számára nehezen elfogadható, "inkább lehetetlen" Belka jelöltségének elfogadása. Az SLD koalíciós társa, a Munka Uniója elnöke, Marek Pol korábban feltételekhez kötötte az új kormány támogatását. Az egyes pártokon belül is megoszlanak a vélemények Belka jelöltségéről. A Lengyel Parasztpárt és egy törpe frakció kivételével az ellenzék zöme egyértelműen új választásokat akar. Kwasniewski közölte, hogy ha a kormány létrehozásának kísérlete kudarcot vall, idén augusztusban rendezik meg az előre hozott parlamenti választásokat. A jelenleg 20 százalékos munkanélküliség elleni harcot tartja legfontosabb feladatának Lengyelország új miniszterelnöke. "A munkanélküliség minden rossz közül a legrosszabb" - mondta Marek Belka a beiktatási ünnepségen.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?