"A négyszázezer boldogulni vágyónak"
100 lépésből 14 a szakképzésre megy el. A kormány tervei szerint például kiemelten támogatnák a hiányszakmák oktatását, ezt pedig a Munkaerő-piaci Alap állná.
A tizennégy intézkedés célja, hogy a szakképzés jobban alkalmazkodjon a munkaerőpiac igényeihez. A szakmunka, a szakmunkások becsületének visszaszerzését célozza a kormány 14 lépése a százból - mondta a miniszterelnök hétfőn a parlamentben, napirend előtt a magyarorszag.hu tudósítása szerint.
"Azt akarjuk, hogy a szakképző iskola tanulópadjában ülő négyszázezer fiatalnak olyan tudást és képességet adjunk, amelynek birtokában könnyen, jól keresve tud boldogulni a jövő Magyarországán" - jelentette ki Gyurcsány.
Bevezetik a munkavállalói képzési kártyát, amely tartalmazza a munkavállalók addig megszerzett képesítéseit. 2006-tól a szakiskolákban egyéves felzárkóztató képzést indítanak azoknak, akik még nem szereztek alapfokú iskolai végzettséget. Az Útravaló ösztöndíjprogram keretében kétezer fiatal kiemelt támogatást kap a magas színvonalú szakmai tudás megszerzéséhez.
A munkaerőpiac és a szakiskolák kapcsolatát erősíti, hogy a kormány 20 százalékkal, 25 ezerre kívánja emelni a tanulószerződéssel rendelkező fiatalok számát. Jelenleg asztalosok, élelmiszer- és vegyiáru-kereskedők és kőművesek dolgoznak a legtöbben tanulói szerződéssel.
Nemzeti és uniós forrásból 22 térségi integrált szakképző központot hoznak létre, egy-egy központban 8-12 szakképzési intézet olvad össze. A második Nemzeti fejlesztési terv keretében újabb 35 ilyen központ jöhet létre.
Az 50 évnél idősebb korban állástalanná vált munkavállalók támogatást kérhetnek a második szakképesítésük megszerzéséhez is, ha a munkaadó szerződésben garantálja, hogy a képzés elvégzése után az illető újra munkába állhat.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?