A Pápai Húst felszámolják
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFelszámolást kezdeményeztek a hitelezők a Pápai Hús Zrt. ellen, és már a bíróság is kimondta a fizetésképtelenséget. A Carnex-csoporthoz tartozó vállalkozás pápai üzemeiben emiatt hétfő óta nem vágnak sertéseket.
Napok óta akadozik a munka a Pápai Hús Zrt. üzemeiben, mivel az alapanyag-beszállító cégek nem adnak át élő állatot feldolgozásra a húsipari vállalatnak. Néhány napja ugyanis kiderült, hogy a Pápai Hús ellen felszámolást kezdeményeztek - írja a Népszabadság.
A felszámolás ténye igaz, maga az eljárás viszont hivatalosan még nem kezdődött meg, mert nem jelent meg a Cégközlönyben az erről szóló döntés - nyilatkozta Varga Jenő, a bíróság által az eljárás lefolytatására kijelölt Vectigalis Zrt. vezérigazgatója. Hozzátette: már kezdeményeztek tárgyalásokat a cég legnagyobb beszállítóival, valamint a késztermékeket forgalmazó kereskedőkkel a cég működőképességének megőrzése érdekében. Így van ugyanis esély arra, hogy a Pápai Hús új tulajdonosokkal folytatni tudja majd a termelést.
Több bank is jelezte a Vectigalis belépésének hírére, hogy hajlandó ismét hitelt nyújtani egy reorganizációs program számára, amely visszaállíthatja a cég partnereinek bizalmát és a termelés folytonosságát - mondta Varga Jenő. A felszámolóbiztos nem kívánt nyilatkozni arról, hogy a Pápai Hús melyik partnere kezdeményezte az eljárást, a Népszabadság információi szerint azonban a cégnek hitelt nyújtó pénzintézetek közösen döntöttek a felszámolás mellett.
Varga nem árulta el azt sem, hogy a 1360 főt foglalkoztató, legnagyobb pápai munkáltató pontosan hány alkalmazottjától lesz kénytelen megválni, azt azonban megerősítette, hogy szükség lesz leépítésekre.
[origo]

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek