A pedagógus kar első lépés a pedagógus kamara felé
A Magyar Iskolaszék Egyesület szerint az Országgyűlés által a napokban tárgyalt pedagógus kar létrehozása az első lépés a rendszerváltozás óta igényként megjelenő pedagógus kamara felé. Azt is javasolták, hogy a későbbiekben hivatásrendi kamara jöjjön létre, amely számos feladatot fel tud vállalni a gyermekek jobb oktatása-nevelése érdekében.
Az egyesület közleménye szerint a jövőre megalakuló Magyar Pedagógus Kar lehetővé teszi, hogy a tanítók, tanárok felhalmozott tudása befolyásolja a döntéseket, segítse a felsorolt célok megvalósulását.
Hozzátették: a Magyar Iskolaszék Egyesület támogatja az állam nagyobb szerepvállalását, a pedagógusok bíznak benne, hogy az állam és az önkormányzatok közötti új feladatmegosztás igazságosabb, tervezhetőbb és a gyermekek, a családok érdekeit szem előtt tartó rendszert hoz létre. Álláspontjuk szerint az egységes szakmai irányítás, a kötelező tananyag meghatározása, a tanfelügyelet bevezetése néhány éven belül látványos színvonal-emelkedéssel jár - írták.
Kitértek arra is, a tanítók, tanárok, szülők egybehangzó véleményén túl mérések sora igazolja, hogy az elmúlt két évtizedben romlott az oktatás eredményessége, a köznevelési rendszer nem tudta csökkenteni az iskolák, a diákok között meglévő különbségeket. A legutóbbi PISA- és az országos kompetenciamérések adatai rávilágítanak arra, hogy a felzárkóztatás terén a korábbi oktatásirányítás lépései semmilyen javulást nem hoztak, tanulmányaikat illetően a magyar gyermekek sikerességét egész Európában kirívó mértékben a családjaik anyagi, társadalmi háttere határozza meg - fogalmaztak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?