kapubanner for mobile

A pedagógusok szakszervezete tiltakozik az óraszámemelés ellen

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) a jelenlegi helyzetben elfogadhatatlannak tartja a pedagógusok kötelező óraszámának emelését, és szerintük a közoktatásban dolgozók tudását, készségeit a rendszeren belül kell tartani.

Kerpen Gábor, a PDSZ elnöke kedden az MTI-nek elmondta, hogy amennyiben nem sikerül a pedagógusok tudását, készségeit a rendszeren belül tartani, az az oktatás minőségének gyors romlását idézné elő.

A Népszabadság keddi számában írt arról, hogy a koalíció által elfogadott oktatási program két éven belül húszról huszonnégyre emelné a tanárok kötelező óraszámát, aminek következménye akár tízezer fős létszámleépítés is lehet. A pedagógusok béremelésük egy részét differenciáltan, a munka minőségétől függően kapják majd.

Kerpen Gábor elmondta: a PDSZ a Közoktatáspolitikai Tanács keddi ülésén hivatalos választ vár ezekről a kérdésekről az oktatási tárcától. Emellett a szakszervezet reprezentatív felmérést készít a közeljövőben a pedagógusok heti munkaidejük alatt elvégzett feladatairól. Nem igaz, hogy a pedagógusok nem dolgoznak heti negyven órát – szögezte le az érdekvédő. Hangsúlyozta, hogy a legutóbbi oktatáspolitikai elképzelések – például az integrált oktatás – az intézményekben többletfeladatokkal járnak, amelyek személyi, tárgyi és anyagi feltételeit biztosítani kell.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek