A reálkeresetek 0,4 százalékkal nőttek
Az év első öt hónapjában a bruttó nominális átlagkereset 8,6, a nettó átlagkereset 7,4, a reálkereset - 7 százalékos infláció mellett - 0,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A nettó átlagkereset nemzetgazdasági szinten 91 300 forint volt ebben az időszakban - közölte honlapján a Központi Statisztikai Hivatal.
A nemzetgazdaságban alkalmazásban állók száma átlagosan 2,777 millió volt idén januártól májusig, ez 0,8 százalékos növekedést jelent az előző év azonos időszakához képest. A versenyszféra létszáma 1,4 százalékkal nőtt, a költségvetési szféráé 0,9 százalékkal csökkent.
A létszám átlagot meghaladó növekedése továbbra is a szolgáltató-ágazatok egy részére jellemző: ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (12,9 százalék), kereskedelem, javítás (8,9 százalék), építőipar (3 százalék), szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (2,2 százalék).
A hagyományosan létszámvesztő bányászat és mezőgazdaság mellett a villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás nemzetgazdasági ágban, illetve a feldolgozóiparban csökkent jelentősen a létszám, 3,7, illetve 2,4 százalékkal.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?