kapubanner for mobile

A szakszervezetek bizakodnak, a cégek elbocsátanak

Bár a szakszervezetek még bíznak abban, hogy sikerül rábírniuk a kormányt gazdasági intézkedések visszavonására, ám többségük tisztában van azzal, hogy ez ügyben nem lesz tárgyalópartnerük Gyurcsány Ferenc. Egyesek szerint nem lesz elbocsátási hullám a csomag miatt, ám a Napi Gazdaságnak nyilatkozó cégek már most nekilátnak a karcsúsításnak.

Egyelőre nem tudni, hogy pontosan mit követelnek majd holnap a korábban a járulékemelés csúsztatásáért, az szja-kedvezmények megőrzéséért, az áfaemelés mérsékléséért, a természetbeni juttatásokat érintő megszorítások és az üdülésicsekk-felhasználás szűkítésének elkerüléséért, a munkavállalói járulékok emelkedésének mérsékléséért síkra szálló szakszervezetek a demonstrációjukon.

A szombati tüntetés befejezéseként nyilvánosságra hozzuk közös állásfoglalásunkat, annyit elárulhatok, hogy drasztikus eltérés nem lesz a már eddig is hangoztatott követeléseinkhez képest - mondta a Napi Gazdaságnak Szabó Endre, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke.

Egyes vélemények szerint nem okoz feltétlenül nagyszámú elbocsátást a közteher-növekedés, ám a Napi Gazdaságnak nyilatkozó cégek már most nekilátnak a karcsúsításnak.

Kapcsolódó anyagok
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek