A szegények bankára lett az év üzletembere
Uday Kotak, az indiai Kotak Mahindra Bank alapítója és elnöke nyerte el az EY Az év üzletembere 2014 nemzetközi díját Monte-Carlóban. A világ egyik legrangosabb vállalkozói versenyén több mint 50 ország kiemelkedő üzletemberei közül választották ki a nyertest. Magyarországot Dr. Vinnai Balázs, az IND Group alapítója, jelenleg a Misys Digital Channels üzletágának vezetője képviselte. Az EY Az Év Üzletembere díj idei magyarországi programja június közepén indul, ekkortól várják a hazai vállalkozók jelentkezését a megmérettetésre.
Uday KotakUday Kotak, 1985-ben alapította Indiában a Kotak Capital Management Finance szakosított pénzintézetet, mely később 2003-ban alakult át bankká. Egy rendkívül szabályozott és kihívásokkal teli üzleti környezetben Kotak vállalata alacsony áru szolgáltatásokat nyújt a vidéki ügyfeleknek, ezzel téve elérhetővé a bankolást a szegényebb rétegek számára. A 250 ezer dolláros tőkével indított vállalkozás mára egy 25 ezer főt foglalkoztató 2,8 milliárd dolláros bevételű nemzetközi bankká nőtte ki magát. Több mint 600 teljes körű szolgáltatást nyújtó bankfiókkal rendelkezik India mellett többek között Londonban, New Yorkban és Szingapúrban – írja az EY közleménye.„A világnak talán minden eddiginél nagyobb szüksége van nemcsak az új munkahelyek megteremtésére, hanem a fenntartható és társadalmilag hasznos üzleti modellekre is. Uday Kotak vállalkozása éppen ezért példaértékű: cége működése nemcsak üzletileg sikeres, hanem pozitív hatása van a társadalom egészére vonatkozóan. A Kotak Mahindra Bank ugyanis azon rétegek számára is elérhetővé teszi a banki szolgáltatásokat, amelyek eddig kiszorultak ebből a rendszerből. Az ilyen, és ehhez hasonló történetek miatt tartjuk értékesnek az EY Az év üzletembere díjat, mely évről évre ünnepli a sikeres vállalkozókat itthon és nemzetközi szinten egyaránt” – mondta Havas István, az EY magyarországi vezérigazgatója.
Dr. Vinnai BalázsHazai sikertörténetMagyarországot a nemzetközi gálán Dr. Vinnai Balázs, az IND Group alapítója, jelenleg a Misys Digital Channels üzletágának vezetője képviselte, aki egy valódi vállalkozói sikertörténetet mutatott be a bizottság számára. A magyar megmérettetésen már diadalmaskodó üzletember nemcsak hatékonyan építette fel és működtetette banki szolgáltatásokat nyújtó szoftver-fejlesztő vállalkozását, de a világsiker érdekében eredményesen integrálta cégét egy globális vállalatba.
Júniustól pályázhatnak ismét a magyar vállalkozók
A magyar vállalkozók idén júniustól pályázhatnak ismét az EY Az év üzletembere díjra. A program hazánkban idén tizenegyedik alkalommal kerül megrendezésre. Az elismerés célja, hogy kiemelje azokat az újító szellemű vállalkozókat, akik sikeres üzletemberként kiegyensúlyozott működéssel válaszoltak az elmúlt évek társadalmi és gazdasági kihívásaira, és teremtettek fenntartható fejlődést, stabil vállalkozásokat. A jelentkezők 2014. szeptember 30-ig adhatják be pályázatukat.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk
Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 2 hete
- LIWO Group néven folytatja tevékenységét a B+N Csoport 1 hónapja
- Rangos üzleti díjjal jutalmazták a magyar befektetőt – jön a globális megmérettetés 2 hónapja
- A DK felszólítja Csányi Sándort, hogy fejezze be az OTP-nél a tömeges kirúgásokat 2 hónapja
- Elsősorban magyar munkaerőre építünk – így látja a kölcsönzői piacot a Pensum vezetője 3 hónapja
- Táppénz alatt kirúghatnak? 3 hónapja
- Betegség miatt elvehetik a pihenőnapokat? 3 hónapja
- Táppénz alatt járhatok hétvégén tanfolyamra? 3 hónapja
- Hogyan alakul a gyermek utáni pótszabadság GYES ideje alatt született második gyermek esetén? 4 hónapja
- Nem közeli hozzátartozó halála esetén, jár a temetési szabadság? 4 hónapja
- Közös megegyezésnél jár a felmondási idő vagy annak megváltása? 4 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?