kapubanner for mobile

A szolgálató központok igényeihez igazítják az oktatást

Ma még gyakran nem találkozik a Magyarországra települt regionális szolgáltató központok munkaerőigénye a rendelkezésre álló kínálattal. Nem feltétlenül jó ugyanis, hogy diplomásokat alkalmaznak olyan beosztásokban is, ahol elegendő lenne a középfokú végzettség, csak azon a szinten igen gyakran hiányzik a megfelelő nyelvtudás - mondta el a Világgazdaságnak Garamhegyi Ábel, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium államtitkára.

Éppen ezért született meg a terv, hogy speciális képzést indítanak az ilyen szolgáltató központok munkaerőigényeinek a kielégítésére. Jelenleg a tanterv kidolgozásánál tartanak, s amikor az kész, akkor meglátják, az ország melyik tanintézménye vállalja fel a képzést - közölte Garamhegyi.

Az igényekhez másként is igyekeznek igazodni - derült ki az államtitkár szavaiból. Már azzal is foglalkoznak például, hogyan lehetne feloldani azt az ellentmondást, hogy Magyarországon a nemzeti ünnepek pihenőnapnak számítanak, ugyanakkor ezen - a világ más részeit kiszolgáló - központoknak azokon a napokon is működniük kell.

Az érdeklődés egyébként továbbra is nagy az ilyen befektetők részéről - mondta Garamhegyi. Pedig a támogatás intenzitása egyre csökken. A hagyományos ügyfélszolgálati központok esetében napjainkban mintegy 2-3 százalékra rúg ez az arány, persze a diplomásoknak munkahelyeket teremtő centrumok ennél többet kapnak, de ezek sem két számjegyűt.

A legnépszerűbb területek közé a regionális pénzügyi szolgáltatás, a HR, az ügyfélszolgálat, a back-office jellegű tevékenység tartozik, és Magyarországon ugyan egyelőre kisebb mértékben, de már van informatikai feladatokat ellátó központ is, számol be a Világgazdaság.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek