kapubanner for mobile

A szolgáltató központokat is sújtja az adócsomag

Igencsak megérezhetik a kiigazító adócsomag hatását a Magyarországon működő regionális szolgáltató központok. Az érintett vállalatok jelezték: a növekvő bérköltség, a minimumadó és a szolidaritási adó aránytalanul terheli meg a szektort - tudta meg a Népszabadság.

Ma 26 szolgáltató centrum működik Magyarországon, amit tucatnyi egyéb, multinacionális hátterű központ egészít ki. Ezek csak az utóbbi két évben több mint 4500 új munkahelyet hoztak létre. Az érintett vállalatok esetében az összköltség több mint felét a bérköltség teszi ki, amit nem vesz figyelembe a minimum-adószabályozás, ráadásul a szolidaritási adóban nem érvényesíthetők az egyébként jelentős összegeket kitevő fejlesztési adókedvezmények. A probléma megoldásaképpen nyilván nem merülhet fel a szóban forgó adóterhek csökkentése, sokkal inkább a támogatási rendszer átalakítása.

Ma a szolgáltató központoknak juttatott állami támogatás mértéke rendszerint a beruházási érték 30-40 százalékát teszi ki. Ennek meghatározó részét fejlesztési adókedvezmény formájában kapják, s az egyösszegű, direkt állami támogatás a kelet-közép-európai átlag szerint az összes támogatás 5-6 százaléka lehet. A lap úgy tudja, az adózásban rosszul járó szolgáltató központok e direkt támogatás arányának legalább 10 százalékra emelését kérik.

A szolgáltató centrumoknál a magas bérköltségeket ősztől, illetve januártól az alkalmazottanként 2 ezer forintra rúgó tételes egészségügyi hozzájárulás beígért megszüntetésének elmaradása, a munkavállalói járulékok 3,5 százalékpontos növekedése és az szja-kedvezmények körének szűkítése tovább srófolja. Komoly gondokat okozhat a vállalatoknak a 16 százalékos minimumadó, amelynek alapja az eladott áruk beszerzési értékével csökkentett összes bevétel 2 százaléka - a szolgáltató központok esetében az összes bevétel 2 százaléka, mivel gyakorlatilag nincs eladott áru. Ezt az adót akkor kell majd fizetni, ha egyébként a társasági nyereségadó alapja nem éri el a minimumadó alapjának szintjét, vagyis akkor, ha az összköltség az összes bevétel 98 százalékát meghaladja, illetve ha veszteséges a cég. E centrumok így összes bevételük 0,32 százalékát fizethetik az államkasszába. A minimumadót elkerülőket pedig a 4 százalékos szolidaritási adó sújtja - írja a Népszabadság.

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Ezt sokan félreértik a Otthon Starttal kapcsolatban

Sokan félreértik az Otthon Start hitel egyik kulcsfontosságú feltételét, ami bizonytalanságot okozhat a leendő igénylők körében. Teljes cikk

NAV: már ennyien véglegesítették az szja-tervezetüket

Az szja-bevallási határidő 2025. május 20-a, de akinek visszajár adó, annak érdemes minél előbb elfogadni a tervezetét vagy kiegészítve beküldeni... Teljes cikk

Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Kapcsolódó hírek