kapubanner for mobile

A szomszédban szinte megszűnt a munkanélküliség

Négy térségben 2,5 százalék alatt van a munkanélküliségi ráta Csehországban.

Júniusban 3,4 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban a májusi 3,5 százalék után - közölte a cseh munkaügyi hivatal.

A hivatalos kimutatás szerint június végén 249 792 munkát kereső személyt tartottak nyilván, a szabad munkahelyek száma 286 690 volt. Az állást keresők száma egy hónap alatt 4101-gyel csökkent, míg a szabad munkahelyek száma ezerrel nőtt. 

A csehországi munkanélküliség február óta csökken. Regionális szinten a legmagasabb munkanélküliséget az Ústeck régióban (5,3 százalék), valamint a morvasziléziai régióban (4,7 százalék) mutatták ki. Négy térségben 2,5 százalék alatt van a munkanélküliségi ráta. 

Tavaly júniusban a munkanélküliségi ráta 3,1 százalékos volt Csehországban. Egy éve mintegy 18 500-zal kevesebben kerestek munkát, a felkínált állások száma pedig 38 ezerrel volt magasabb, mint az idén júniusban. 
A munkanélküliség alakulása megfelel az elemzők várakozásainak. A munkaerőpiaci helyzet alakulását a szezonális munkák nagyobb száma is befolyásolja elsősorban az építőiparban, a mezőgazdaságban, a vendéglátóiparban és a turizmussal összefüggő szolgáltatásokban - jegyezte meg a munkaügyi hivatal.

MTI

 

  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek