kapubanner for mobile

A távmunka elősegíti a modernizációt és az esélyegyenlőséget

A foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter Simon Gáborral, a Távmunka Tanács elnökével közösen mutatta be a sajtó képviselőinek azt a Fehér Könyvet, amely a távmunka (e-munka) magyarországi terjedéséről tartalmaz részletes információkat.

Csizmár Gábor elmondta: közel háromezer távmunkahely jött létre az FMM erőfeszítéseinek köszönhetően 2002 és 2005 között. Az első pályázatban 1371 távmunkahely, a második pályázat keretében 782, a harmadikban pedig 772 távmunkahely létesítését támogatta a tárca. Ma már a foglalkoztatottak 2 %-a - közel 80 ezer fő - távmunkás, de a távmunkások növekvő száma egyelőre elmarad az EU fejlett országainak a számaitól. Kedvező jelenség, hogy egyre több munkáltató kezdte meg támogatás nélkül is a távmunka alkalmazását, mert gazdaságos és hatékony munkavégzési formának bizonyult több területen is.

A távmunka elterjesztésére indított program a rugalmas munkavégzési formák elterjesztése, és a munkakultúra korszerűsítése mellett új munkahelyek létesítésével segítette a foglalkoztatás bővítését. Felhívta a munkáltatók figyelmét a távmunka lehetőségére és kísérleti tapasztalatok megszerzésére adott lehetőséget a munkáltatóknak és a munkavállalóknak egyaránt. Gyorsította a távmunka munkaügyi jogszabályi rendezését.

A szaktárca vezetője fontosnak ítélte a távmunka alkalmazását a közigazgatásban, mivel hozzájárul az e-kormányzás fejlődéséhez. Bejelentette, hogy a munkaügyi ellenőrzésnél is tervezi távmunkások alkalmazását.

Simon Gábor, a Távmunka Tanács elnöke is megerősítette a távmunka jelentőségét a közigazgatás modernizációjában. Emellett hangsúlyozta: a távmunka hozzájárul az esélyegyenlőség megteremtéséhez a munkaerőpiacon és növeli a működés hatékonyságát, a vállalkozások versenyképességét, különösen a kis- és közepes vállalkozásoknál. Elmondta, hogy a IV. Országos Távmunka Konferencia az érdeklődő munkavállalók és munkáltatók, a civil és szakmai szervezetek számára bemutatja az eddig elért eredményeket.


Távmunka Fehér Könyv

A Távmunka Fehér Könyv átfogó módon tartalmazza a kutatási eredményeket, a törvényi szabályozást, a hazai és nemzetközi tapasztalatokat és a lehetséges fejlődési irányvonalakat. A könyv követi a 2002-es Európai Távmunka Megállapodás irányvonalát, amely a munkavégzési jogviszonyra helyezi a hangsúlyt. A tendencia a már meglévő munkahelyek és munkakörök konverziója felé mutat: a hagyományos munkavégzést alakítják át, kombinálják a távmunka nyújtotta új lehetőségekkel.

A "Fehér Könyv"-ben hangsúlyosan jelenik meg a hátrányos helyzetű csoportok és egyének foglalkoztatása. Hangsúlyozni kell mindazonáltal a távmunka versenyközpontúságát. A teljesítményorientáltság viszont nem zárhatja ki az esélyegyenlőség és szolidaritás elvének érvényre jutását meghatározott társadalmi csoportok és egyének esetében. Ügyelni kell azonban arra, hogy a távmunkában végezhető, betanítható, zömében nagyfokú monotonitással párosuló munkák végzése ne vezessen új, modern "szellemi ragszolgasághoz".

A könyv fontos felismerése, hogy a munkáltatók érdeklődését külön fel kell kelteni a távmunka iránt, a hagyományos menedzsment technikák ma már nem elégségesek. Ezért a vezetői szemlélet megváltoztatását a felnőttképzésbe és a felsőfokú oktatásba is be kell építeni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek