kapubanner for mobile

A Tesco áruházat nyitott a Soroksári úton

December 8-án reggel 8 órakor megnyitott a Tesco áruház Budapesten, a Soroksári úton. A kilencezer négyzetméteres eladóterű áruház több mint 350 új munkahelyet teremt.

Az épület téglaburkolatot kapott, így látványban jól illeszkedik a környező házakhoz. Az ország 65. Tesco hipermarket áruháza minden nap éjjel-nappal folyamatosan nyitva tart és mintegy ötvenezer féle terméket kínál. Az épületben 30 kisebb-nagyobb bérüzletet is kialakítottak, melyekben többek között ékszerbolt, virágüzlet és étterem működik.

Parkolni a mélygarázsban lehet, ahol mintegy hétszáz autó számára alakítottak ki helyet. Az áruház gyalogosok számára is könnyen megközelíthető, hiszen az áruház közelében áll meg az 1-es, a 2-es és a 30-as villamos.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek