kapubanner for mobile

A túlzott profithajhászás miatt támadják a ProSiebenSat1 vezérét

Német média-felügyeleti szervek vezetői úgy vélik, Haim Saban, a ProSieben új tulajdonosa és vezetője a stratégiaváltás nevében vált meg nemrég a csatorna néhány topmenedzserétől. Szerintük az adót nem szabad kizárólag a profitszerzést szem előtt tartva irányítani.

Az említett vezetők szerint Haim Saban amerikai milliárdos vezetői pozícióba kerülése óta stratégiaváltás megy végbe a ProSiebenSat1-nél. Ezt jelzi, hogy a cég elnökségéből az elmúlt hónapokban több vezetőt is eltávolítottak.

"A történtek után félni lehet attól, hogy a műsorok színvonala csökkeni fog, s az egyszerűbb, olcsóbb és a tömegközönséget megcélzó programok kerülnek előtérbe" - mondta el a Manager Magazinnak Wolf-Dieter Ring, a bajor média-felügyeleti szerv elnöke.
Szerinte Saban a vezetők leváltásával is kinyilvánította, hogy meg akarja változtatni a németországi játékszabályokat.

A szakember szerint egy, kizárólag a profit maximalizálására irányuló üzleti stratégia szemben áll Németország érdekeivel:
"El szeretnénk kerülni, hogy nálunk is az amerikaihoz hasonló médiarendszer jöjjön létre, s ezt a jövőben is nyíltan a befektetők tudomására fogjuk hozni" - tette hozzá.

A vezető egyúttal kritizálta azt a helyzetet is, hogy az amerikai médiapiacról gyakorlatilag kitiltották a külföldi befektetőket.
A jelenlegi szabályozás szerint külföldi invesztorok ugyanis maximum húsz százalék erejéig lehetnek tulajdonosok olyan vállalkozásokban, amelyek az USA-ban foglalkoznak televíziózással.
Rupert Murdoch, az ausztrál születésű médiamogul is csupán azután indíthatta be a Fox tv-állomást, miután felvette az amerikai állampolgárságot.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek