A válság eddigi mérlege: 20 millió munkahely szűnt meg
Világszerte legalább 20 millió munkahely esett áldozatul a globális pénzügyi és gazdasági válságnak 2008 márciusa óta. A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) legújabb tanulmánya szerint az EU-n belül mintegy 6,1 millió álláshellyel lett kevesebb a válság következtében.
A hétfőn Genfben bemutatott tanulmány szerint a foglalkoztatási válságnak még távolról sincs vége, sőt az ILO szerint a túl korán befejezett gazdaságélénkítő programok a munkapiaci fellendülést akár egy évvel is hátráltathatják.
Az ILO becslései szerint a válság előtti foglalkoztatási szint csak 2013-ra áll vissza a fejlett ipari államokban.
A jelentés szerzői szerint különösen fontos, hogy a kormányok lemondjanak a túl korai exitstratégiákról, vagyis idejekorán ne hagyják abba az állami élénkítő programokat. Raymond Torres szerint igazi gazdasági konjunktúra csak akkor lesz, ha a foglalkoztatásban is bekövetkezik a fellendülés.
Az ILO becslései szerint a válság előtti foglalkoztatási szint csak 2013-ra áll vissza a fejlett ipari államokban.
A jelentés szerzői szerint különösen fontos, hogy a kormányok lemondjanak a túl korai exitstratégiákról, vagyis idejekorán ne hagyják abba az állami élénkítő programokat. Raymond Torres szerint igazi gazdasági konjunktúra csak akkor lesz, ha a foglalkoztatásban is bekövetkezik a fellendülés.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek


Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon